Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


7-12-ik éjszakák

2010.12.26
Sergej O. Prokofieff
 
A tizenkét Szent Éjszaka
és a Szellemi Hierarchiák
 
 
 
Hetedik Szent Éjszaka: Dec. 30-ról 31-re virradóra
 
 
VIII. 24. – IX. 23.   Szűz   -        BÖLCSESSÉG URAI
 
            A Szűz régiója a Kyriotetes-szel, vagyis a Bölcsesség uraival, mint hierarchikus lényekkel áll kapcsolatban. Az Égi Szűz, mintegy utalás a kozmikus lényre, az Isteni Szófiára, a világ ősi bölcsességére, azt mutatja nekünk, hogy milyen mély kapcsolat van éppen ezzel a hierarchiával.
            Még jobban utal erre a XII. fejezetben az Asszony imaginációja az Apokalipszisben, amelyet a Nap övez és azoknak az erőknek a hatására utal, amelyeket a Bölcsesség urai fejtenek ki a Szaturnusz, a Nap és a Hold fejlődési stádiumán keresztül, és amely a Szűz régiójából származik. A 12 csillag ebben az imaginációban, amely a Szűz fejét övezi, a Bölcsesség szellemeinek tevékenységére utal a Szaturnusz fejlődési állapotában és ez úgy van rendezve, hogy összhang léphessen fel az egyes égitestek és a Szaturnusz, és ezen keresztül az egész Univerzum között.
            Továbbiakban a Napba burkolózott Szűz arra utal – Rudolf Steiner ezt így fejezi ki – hogy a Szűz aki megszülte a Napot, arra utal, hogy a Bölcsesség szellemeinek tevékenysége a Föld második megtestesülése során hogyan folyt le, amikor az emberiség a kozmikus Nap-erőből kialakította az étertestet és azt az élet elvével és erejével ellátta. Végül a Szűz lábainál a Holdat a Bölcsesség urainak arra a tevékenységére utal, ami a Régi-Hold fejlődési stádiumában zajlott, amikor az ezüst kialakult a Földön, az a fém, amely az alacsonyabb Hold-erők és a magasabb Hold-erők közti áthidaló kapcsolatot szimbolizálják.
            Mindezeket a tulajdonságokat magasabb szinten a Lukács evangéliumában ábrázolt Mária alakjában ismerhetjük föl, aki Rudolf Steiner szerint földi képe az Égi Szófiának és a bölcsességnek. A különleges kapcsolata a szellemi kozmosszal az a készség, hogy megszülje az Élő Lelket, a Jézus-gyermeket, amelyik a Dávid-házból a nátháni vonalon keresztül lett megalkotva, és amely a Világ-Szellem Napját fel tudta venni önmagába. Végül, aki a tisztaságot és az ártatlanságot hozta, amely azáltal fejlődik ki, hogy semmi kapcsolata nincs az alacsonyabbrendű Hold-erőkkel. Ezek voltak a legfontosabb tulajdonságai ennek a léleknek. E tulajdonságokat tudta korai halála után a szellemi világból kiindulva a másik Máriának, a Máté evangélium Máriájának átadni, akivel a Jordán-keresztelő pillanatában erős érzékfeletti kapcsolata alakult ki. Így alakult ki a szűzi Asszony-alak, aki hordozója a legmagasabbrendű emberi erényeknek, ami a keresztény emberiség számára valaha is megvalósulhat.
            A kozmikus ősképét ezeknek a legmagasabb emberi erényeknek a Kyriothetes hierarchiájánál, más néven a Bölcsesség szellemeinek a Régi-Napon történő megfigyelésénél találhatjuk meg. Ők a nagy áldozat megpillantásakor belemerültek abba, amit a Trónok és a Kerubok hoztak: mert abban a szempillantásban, amikor az áldozati tevékenység megszületik, az a késztetés kelt fel bennük, hogy önmagukat kiárasszák és kisugározzák saját lényüket, mint egy áramló, örökké lüktető bölcsességet, mint egy áradó erényt. Ennek az ajándékozó erénynek vagy önmagából kiáradó erénynek a reprezentálása az emberiségen belül a Szűz, akit a keresztény világban Isten Anyjának neveznek, nem más mint az Égi Szófia földi képmása. Ahhoz, hogy valaki ennek képviselőjévé válhasson, a legmagasabb áldozati bölcsességet kell bemutatnia, amely Jézus krisztus földi életének átéléséből fakad, fel kell, hogy vegye ezt az impulzust a szívébe, a Bölcsességet, amely mint egy kard járja át a szívét – a Lukács evangélium írja így -, hogy ezáltal a legmagasabb erényt ajándékozza, árassza ki az emberek világa felé.
 
Nyolcadik Szent Éjszaka: December 31-ről Január 1-re virradóra
 
VII. 23. – VIII. 23. Oroszlán      -        AKARAT URAI
 
            Az Oroszlán csillagkép a Trónok hierarchiájával, vagyis az Akarat urainak hierarchiájával áll kapcsolatban. Mielőtt behatóbban hozzáfognánk e kapcsolat elemzéséhez, vegyük figyelembe, hogy a Mérleg csillagképtől kezdődően egy bizonyos eltolódás, átfedés tapasztalható az egyes állatövi csillagképek és a megfelelő hierarchikus lényiségek munkájában. Ez azzal kapcsolatos, hogy ezek az erők, amelyek egy fejlődési cikluson belül inkább külső jegyekként mutatkoznak, azok a következő ciklusban, mint belső erők, mint a hierarchikus lények benső tulajdonságai nyilvánulnak meg. Például a Mozgás ura, mint lények, akik a Régi-Hold régensei. Erre az időszakra a Föld fejlődését aktivizálják, mint egy olyan planétáét, ahol a Régi-Hold bölcsessége mozgásában teremtően belülről hat és éltetően áthatja az emberi lényt. Ezért az ő szimbólumuk, a Mérleg tulajdonképpen a Földhöz tartozik és nem a Holdhoz. A Mérleg az egyedüli élettelen az állatövi csillagképek között, amelyet az ember teremtő szelleme hozott létre. Erre utal, hogy a Mozgás szellemei által a Régi-Holdon kialakított külvilág bölcsessége az emberben belső bölcsességgé kell, hogy alakuljon. Olyan teremtő, mozgásban lévő bölcsességgé, amelyet a Forma urai segítségével, az Ént áthatva, - amit ők adtak az embernek – ezt a bölcsesség-erőt szeretetté kell áttranszformálnia.
            Hasonló áthatást vehetünk figyelembe a Szűz jegyénél, amelynek szférája össze van kötve a Bölcsesség urainak szférájával, akik a Nap régensei. Amit ők szellemileg minden időben létrehoztak, azt az ember külső kifejeződési formájában a Holdon találja meg, ahol a Mozgás urainak befolyására kialakult a bölcsesség, a Földdel ellentétben, ahol a szeretetnek kell megszületnie. Ezért a Szűz, aki a Nap-erőt rejtve az ő belvilágában tartja, a Bölcsesség urainak a szimbóluma.
Az Akarat urai, vagyis a Trónok, a Régi-Szaturnusz régensei, amely a kozmikus áldozat által keletkezett, amelyet minden időkben a Kerubok hoztak létre és testesítettek meg. Ez az áldozati erő alkotta aztán a Régi-Napon a belső mozgató erőt, amely az egész Nap-fejlődést végig áthatotta. Ezért vannak a Trónok igazán és a legintimebb kapcsolatban az Oroszlán Nap-jegyével az állatövön belül. A legmagasabbrendő kifejezési formája ennek a Nap áldozati erőnek Krisztus lényiségének áldozati cselekményében nyilvánul meg, amely a Régi-Napon zajlott le, amit Rudolf Steiner az utolsó előadás-ciklusában részletesen elmond. Címe: „Az ember az okkultizmus, a teozófia és a filozófia fényében.”
Maga az Oroszlán csillagkép is egy utalás az Akarat urainak egy megfelelő tulajdonságára. Az őskorban az Oroszlán képe a magasrendű, királyi méltóságot szimbolizálta, már a királyi Salamon idejében is, - Salamonnál – ahol két arany és 12 oroszlán övezte a királyi trónust. Az Oroszlán alakjában az áldozati akaratot, a szív bátorságát és a bátorság erejét együtt látjuk szimbolizálva, és azt a készséget, hogy azt, amit a magasabb akarat meghatároz, a benső erők segítségével külsőleg valaki meg tudja valósítani.
Ezt az áldozati készséget, akaratot és bátorságot megtaláljuk Rudolf Steiner szavaiban is, amikor a Régi-Szaturnusz imaginációjában kifejti azt, ahogyan a Keruboknak a Trónok áldozata. A Trónok ebben az áldozati készségükben, amelynek alapja és az ereje a bátorságban rejlik, letérdelnek a Kerubok előtt és az áldozatot felküldik számukra. Fentebb, amikor a Mérleg jegyénél a Mozgás uraival való kapcsolatra és azok kiegyenlítő tevékenységére utalunk, szó volt arról, hogy az Akarat urainak a Föld belsejéből árad az ereje kifelé. Ez a kiáramlás, amit Rudolf Steiner úgy jellemez, hogy a Trónok hatása, ezt lehet látni a hatalmas Oroszlán képében, amely a király méltóságával és áradó erejével éppen kilép a barlang elé. Ezért az állatövi körben az Oroszlánból kiáradó belső erő és bátorság segíthet leginkább az embernek ahhoz, hogy egy igaz alapállást tudjon kialakítani ahhoz a vizsgához, amit a sors állít elé, vagyis ahhoz, hogy megfelelően alakítsa ki kapcsolatát saját karmájával, tudatosan tudja ezt viselni, és megtanuljon azon tudatosan dolgozni. Egy ilyen igazi áldozat elvezethet a Trónok hierarchiájával való tudatos kapcsolathoz.
Az, amit ez a hierarchia először a Régi-Szaturnuszon vitt véghez, a Régi-Szaturnusz törvénye! Ezek a továbbiakban más átalakult formában, amelyek jelenlegi időnkben is érvényesek, hatnak és megnyilvánulnak a karmikus törvényszerűségekben és az ember individuális karmájában.
Az éves körforgáson belül július vége és augusztus eleje tartozik az Oroszlán csillagképhez. Augusztusban a Nap fényereje kezd alábbhagyni, ellenben a meleghatás itt a legnagyobb. Ez a legforróbb időszaka az évnek és itt emlékezik a természet a legutolsó Szaturnusz időszakra, persze gyengén, amikor az Akarat urainak meleg erő formájában történt az áldozatuk felajánlása a Kerubok felé.
 
Kilencedik Szent Éjszaka: Január 1-ről 2-re virradóra
 
VI. 22. – VII. 22.             Rák             -        HARMÓNIA URAI
 
A Rák jegye a Kerubok, vagyis a Harmónia urainak hierarchiájával kapcsolatos. A Rák jegye az ún. örvény, egy csavarodás, egy ösi okkult szimbólum, ahol a két folyamat harmonikus kapcsolatára utalnak vagy egy ciklust szimbolizálnak, amely harmonikusan, a világ bölcsességének megfelelően átformálódik az egyik folyamatból a másikba. Van a magasabb világokban egy folyamat, mondja Rudolf Steiner, amelyik lehet egészen az anyagi világig, ez pedig az örvény forgása. Megfigyelhetik ezt, ha egy csillagködöt megfigyelnek, pl. az Orion ködöt. Itt egy spirál vehető észre, de ez csak fizikai leképződés. Ezt meg lehet figyelni minden szinten, egy örvény átváltozik, belenyúlik egy másikba. Ez az átmenet az egyik folyamatból a másikba harmonikus kell legyen a világbölcsesség tervei szerint, a létezés minden szintjén, és ezt a Kerubok vezérlik. Mivel a legmagasabb harmóniát hordozó világbölcsesség és a bölcsesség, amely évezredeken, évmilliókon, évmilliók világlétén keresztül összegyűjtődött, mint egy hatalmas mindent elborító erő áramlik velünk szembe a Kerubok lényiségein keresztül.
Nézzük meg a folyamatokat, amelyeket a Kerubok a harmonikus örvénylés törvényei alapján irányítanak. Ha ezt meg akarjuk nézni, először is egy planetáris állapot átmenetére és keletkezésére kell a figyelmünket fordítanunk, pl. arra, hogyan keletkezett a Régi-Szaturnusz az okkultizmus szerint a szellemi nyugalom állapotából és utána meg kell vizsgálnunk az átmenetet a Szaturnusz állapotból a Nap állapotig és így tovább. Itt a spirálok örvényének a megnyilvánulási szakaszát Manwantarának nevezzük, a köztes időt, amikor éppen megnyilvánulási szünet van, ezt Pralayának.
A Kerubok alatt álló hierarchiák aztán ezeket a folyamatokat kisebb ciklusokban megismétlik, pl. úgy, ahogyan az egyik bolygóállapot átmegy a másikba. A külső természetben is megfigyelhetők ilyen folyamatok, pl. a teljesen kifejlett növény ősszel meghozza a termő magot, amely a tél folyamán halott állapotban fekszik a földben, tehát egy kis mikrokozmikus Pralayán megy át, éppen azért, hogy a következő tavasszal megint megjelenjen és kilépjen a felszínre. Minden ilyen és hasonló folyamatot, amely a külső természettől elkezdve egészen a legmagasabb planetáris szintig és még magasabb szinteken megvalósul, ezek a kerubi szellemek irányító ereje által vannak vezetve és a harmonikus bölcsesség alapján játszódik le. Mint ahogy a Szeráfok, akik közvetlenül kapják az Istenségtől az impulzust, ugyanígy tőlük a Kerubok olyan módon, hogy az örvény vagy spirál nyitott középső részénél ők adják meg az első impulzust, hogy az újramegtestesülés elinduljon és azt tovább vezetik a Trónok felé, akik ezt átviszik a tényleges valóságba.
Ez történhet úgy, hogy az egyik ciklus átmegy, átfolyik a másikba, de történhet úgy is, hogy sokkal drámaibb jelleget ölt az esemény pl. Rudolf Steiner egy ilyen esetben leír: a következő történt: A Keruboknak egy csoportja még a Régi-Nap állapotban megtagadta azt, hogy a Trónok által számukra felajánlott kozmikus áldozatot elfogadja. Ez az esemény az egész következő fejlődési ciklusban egy különleges, nagy örvényt okozott és kihatott az egész világfejlődésre. Különlegesen működött ez az örvény akkor, amikor a Föld fejlődése éppen a Rák jegyében állt, mert ekkor történt meg az Atlantiszi korokból az átmenet az Atlantisz utáni korokban. Ez teljesen másképpen történt, mint az eddigiek.
Megint más örvény keletkezett annak az impulzusnak a hatására, amikor Jézus Jeruzsálemben megjelent, amint azt Máté evangéliumának 21. fejezete leírja, ahol a Krisztus-lény képe előttünk megjelenik, belép és az emberiség kulturális, történelmi fejlődésébe hatni kezd, és egy egészen más jellegű örvényt hoz létre. A fent említett eredmények különböző módon hatnak, minden eredményben még ha teljesen különböző módon is a Kerubok szférájának ereje hat, a Rák kozmikus jegyén keresztül, módosított és változtatott örvényimpulzust hivva elő, amely a fejlődés és a fejlődés különböző ciklusainak az átmeneteit egyáltalán lehetővé teszi.
Két korábbi tényt kell a Rák csillagkép és a Kerubok hatásai összefüggése kapcsán  szem előtt tartanunk. Az egyik, hogy a Kerubok voltak, akik a Régi-Nap időszakában az állatövi csillagképeket olyan formában megteremtették, ahogy ez ma is látható.
Maga az állatöv már a Régi-Szaturnusz állapotában is megvolt, de Rudolf Steiner szavaival: ennek állaga még nem volt olyan sűrű, olyan kompakt és erőteljes, mint a Nap korszakban. Ezért, amit ma materiálisan állatövnek nevezünk, visszavezethető a Kerubok régiójába, akik szerte a világon, a Régi-Nap formáján áthatva, átvilágító erejét kisugározták az egész univerzumba. Más szavakkal a Kerubok egy védőhálót fontak a Nap köré, amely tulajdonképpen a mai állatövi csillagképek körét öleli fel és egész különös módon kapcsolódik a Rák szférájához.
Itt a csillagkép formája is erre utal, amely egyszerre fog át, ölel körül egy bizonyos szférát, és egyben a külső világból el is különíti, lezárja azt. Az állatövi kör ellentétes pólusán a Bak jegye van, ahonnan az Arkangyalok ereje hat, és ez a polaritás alkotta és határozta meg a Régi-Nap állapotot. Rudolf Steiner szerint azok a lények, akik a Régi-Nap állapotban fejlődtek, közvetlen kapcsolatban álltak a Kerubok hierarchiájával és az Arkangyalok hierarchiájával.
A továbbiakban érdekes kapcsolat van a Rák csillagkép és a mellkas között az ember organizmusában, amelynek az első csirája már a Régi-Szaturnusz állapotában kialakult. Később, amikor a 12 tagú állatöv kellőképpen kiterjedt a Régi-Nap körül, - a Szaturnusz korban ez még nem volt 12 tagú – és egyidejűleg a jövőbeni szívnek a csirája is megjelent, akkor a Rák jegyének befolyásolása során kialakult az emberi mellkas ősképe, amely leképződése a makrokozmikus egésznek. A középpontban ott van a szív, a Nap és ezt körbeveszi a mellkas, lezárva 12 pár bordával, mintegy a 12 állatövi jegy leképződésével, amely a Régi-Nap állapotában egész különös erők által – amelyeket a Kerubok hoztak létre a Rák jegyén keresztül – lett megalkotva.
Másodikként meg kell jegyezni, hogy Keresztelő Szent János a Rák jegyében született. Ha a Vízöntő jegye arra utal, hogy egy megfelelő angyali lény hatott az ő személyén keresztül, akkor Keresztelő Szent János kapcsolata és missziója ahhoz kötődik, hogy az individualitása a Rák jegyével kapcsolatos, és így a missziója is. Ő volt az előhírnöke, előkészítője Jézus Krisztus földi útjának, és az egész különleges kapcsolatát és az ú kapcsolódását mutatja meg, amely a Kerubok hierarchiájához fűződik. A Kerubok hierarchiája nagyon különös szerepet játszott az ő sorsában. Rudolf Steiner közlései szerint ismeretes, hogy Keresztelő Szent János, vagyis Illés személyében az emberiség legősibb individualitása jelenik meg, bizonyos vonatkozásban itt Ádámról, az első emberről van szó. Tudjuk a bibliai történetből, a bűnbeesésből, hogy Isten Ádám kiűzetését Kerubra bízta, aki ezt egy lángoló pallossal hajtotta végre (Mózes könyve II. Old. 21. bek.) és ez a Kerub ezáltal a tette által elvágta az emberiséget az Atyaisten makrokozmikus szférájától, amely az állatövi csillagképek fölött található és ahonnan Krisztus a Napra leereszkedett.
Ez az élmény, amikor a Kerub tüzes pallossal az ember és a legmagasabb hierarchia közé lépett és megóvta a magasabb birodalmakat az emberrel való kapcsolattól, egy hatalmas impulzusa volt ennek az individualitásnak a következő inkarnációiban, egészen addig, amíg Keresztelő Szent Jánosként fel nem lépett.
Ez az élmény átváltozott egy olyan belső képességgé, amit mi ma a lelkiismeret hangjának nevezünk és legmagasabb aspektusában – Rudolf Steiner szellemtudományos kutatása szerint – ez a legmagasabb formájában a Kerubok hierarchiájától származik: mert tulajdonképpen mit is jelent a lelkiismeret hangja? Ez nem más, mint egy olyan képesség, amellyel meg lehet érteni a krisztusi eseményt és ez ezzel az eseménnyel jelent meg az emberiség életében. Rudolf Steiner: „Megnézhetjük, hogy keleten fellépett a szeretet és itt nyugaton pedig a lelkiismeret. Ez két olyan dolog, amely összetartozik. Ahogy Krisztus keleten jelent meg, a lelkiismeret nyugaton ébredt fel, hogy szembetalálkozzon Krisztussal”. A Krisztus-megjelenés és a Krisztus-megértés egyidejű megjelenésében láthatjuk a végtelen bölcsesség működését az egész fejlődésen keresztül. A lelkiismeret impulzusa először nyugaton jelent meg, kb. Krisztus születése előtt 500 évvel Görögországban, az idők változásakor Keresztelő Szent János által megszemélyesítve Palesztínában jelenik meg, hogy Krisztussal magával találkozzon.
A lelkiismeret – mondja Rudolf Steiner – olyan Én-érzés, amely az embert felvezeti az alacsonyabbrendűből a magasabbrendűhöz és már a tapasztalati lélekben, mint egy isteni hang megjelenik és nem úgy, mint örömök, vágyak, szenvedélyek szólalnak meg ebben a tapasztalati lélekben, és ott, mint egy kényszer jelenik meg, hogy a helyeset tegye valaki és a magasabb Én-je felé kezdjen el törekedni. Minden tisztátalan lélek a szenvedélyek és a vágyak sivatagában él és ebben a terméketlen sivatagban hangzik fel Isten hangja, a lelkiismeret hangja zengőn, és felszólítja, hogy az Úr, a lélek ura, az Én, a Kyros közeledik. A világ irányító erőinek bölcsessége Keresztelő Szent Jánost választotta ki arra, hogy elsőként a Földön megjelenő Krisztussal találkozzon és a lelkiismeretének ezzel az erejével megismertesse és az egész emberiségnek őt felmutassa. Keresztelő János ezt megtette akkor, amikor utalt Krisztusra, mint Isten bárányára, a kozmikus eredetére, kapcsolatára a csillagvilággal, az állatövi csillagképekkel, a Régi-Nappal, amely a Kerubok tevékenysége kapcsán jött létre. Ez az inspirált imagináció előhívta belőle azt a lelkiismereti impulzust, amelynek a legmagasabb formája a Kerubok hierarchiájánál keresendő. Végezetül, - mint Rudolf Steiner előadásaiból tudjuk – a szellemi bölcsesség, amely Éliást vagy Illést Keresztelő János halála után az apostolok csoportlelkévé avatta, ami által ő egy óvó-védő atmoszférát és egy állandó ébren tartott lelkiismeretet – amely Jézus Krisztus felé fordult – tudott megvalósítani. Jézus így tudta rajta keresztül az apostolok által cselekedeteit legjobban végrehajtani. Ha egy igazi paradox hasonlatot akarunk hozni, akkor elmondható, hogy ez a védő tevékenység, amit Illés, vagyis Keresztelő János lényisége a felső világokból kifejt, összehasonlítható azzal a funkcióval, amit az emberi szervezetben a mellkas lát el azáltal, hogy a belső Napot, a szívet, a fizikai szervezetben védi és körülfogja.
 
Tizedik Szent Éjszaka: Január 2-ről 3-ra virradóra
 
V. 21. – VI. 21.      Ikrek           -        SZERETET URAI
 
Az Ikrek csillagkép a mindent átfogó Szeretet szellemeinek, a Szeráfoknak a hierarchiájával áll leginkább kapcsolatban. Ennek az egész világmindenséget átható makrokozmikus Szeretet-impulzusnak az egyik földi képe található meg a görög mitológiában, a diaszkonziai ikrek, Castor és Polüdukész személyében. A mítosz szerint Castor, Léda és Pirdarosz király egyik fia volt, Polüdukész ezzel szemben Lédának és Zeusznak a fia. Ezért Polüdukész halhatatlan volt, Castor azonban halandó. Az ikrek harcba keveredtek a szomszédukban élő afimidákkal, mivel azok elrabolták az ő marhacsordáikat. Ebben a harcban Castort egy afimida megöli, a bátyja iránti szeretetből Polüdukész fel akarja áldozni a halhatatlanságát és kéri, hogy küldje el őt a halálba Zeusz, azonban mindkét diaszkonziai ikret a testvéri szeretet jutalmául az Ikrek csillagképének urává helyezi fel az égre. Ahhoz, hogy ennek a mítosznak az igazi okkult alapját értelmezni tudjuk, tudatosítani kell magunkban, hogy mi volt az ősi görögök alapállása a halállal és a halhatatlansággal kapcsolatban. Az ősi görögök az emberi test formáját, amelyet ők a legvilágosabb tudattal azonosítottak önmagukkal. Én-tudattal látták el és mindenen felül tisztelték. Éppen ezért számukra a halálnak ez a formája annyit jelentett, hogy a földi Én-tudatuk teljesen széttörik, illetve megszűnik és ez számukra a legnagyobb borzalmat jelentette, amit belsőleg nem is tudtak feldolgozni. A görögségben – mondta Rudolf Steiner – azt az emberiséget látjuk, aki a test külső formáját a leginkább tisztelte és szerette és rendkívüli mértékű szomorúsággal övezte azt a tényt, amikor a test halála bekövetkezett. A görögség így a fizikai test külső formáját, mint az Én külső formáját a legmagasabbra értékelte és éppen ezért egy görög azt mondta: én annyira felértékelem az énemet, hogy csak irtózattal tudom szemlélni azt, ami az énemmel a halál után történik. Így már tipikusan görög az a mondás, amit Hérosz mond: Inkább koldus lennék a felső világban – tehát emberi testben – mintsem király az árnyék birodalmában. Az itt elhangzottak után jellemzően kiviláglik az a viszony, ahogy a görögök a halál problémájával szemben álltak és épp ezért a halhatatlanságot így nézve, mint a legmagasabbrendő jót tudták felfogni, ami a Földön létezik. Éppen ezért az, hogy egy ember a halhatatlanságát szeretetből feláldozza másvalakiért, az ősi görögök számár egy olyan kép volt, ami önmagában a legnagyobb áldozatot sejtette, amit egy ember valaha is hozhat. Ezért a diaszkonziai mítoszban arra találunk utalást, hogy az antik ember számár a legmagasabb szeretet, amit ember képes kifejezni, a világképben, itt zajlik le. Ha ehhez hasonlót a keresztény világban próbálunk találni, akkor lássuk meg, hogy a Földfejlődés szempontjából a Krisztus-impulzus megérkezésének pillanatától belépett egy olyasvalami, ahol a szeretet már nemcsak vérvonalon belül működik, - megjegyzés, hogy a diaszkonziai ikrek anyai ágon testvérek voltak – hanem tisztán szellemi, krisztusi szeretetként, mint a legmagasabb áldozat. Ez két barát egymás iránti szeretete, akik ezáltal  válnak testvérekké, de nem a vérségi kapcsolat miatt, hanem az új Krisztus-szellemiség felvétele miatt: és ez már nagyon nagy különbség. Mint ahogy láthattuk, az volt a Krisztus előtti időben az emberiség legmagasabb jóról való elképzelése, hogyha elérte a halhatatlanságot. A kereszténységben a lélek lett maga a legfőbb jó. Ez annyit tesz, hogy az emberi Én, mint az individuális halhatatlanság hordozója, aki kezdettől fogva a Krisztus-tudatot állította a középpontba, és ezért a krisztusi szeretet végtelenül magasabbrendő, mint a régebbi korok szeretete, mert ez nemcsak a halhatatlanságot célozza meg, hanem ennek a hordozóját, a legértékesebb tulajdonságot kívánja meg, a hordozó én feláldozását.  Éppen azért, hogy mint igazi magasabbrendű Ént, a halhatatlanságot, a Krisztus-lényiség befogadásával érje el. Ennek az alapelvnek a megvalósítása volt minden igazi keresztény misztériumnak a lényege, hogy  „nem én, hanem a Krisztus embernem”. Erre a legmagasabb szeráfikus szeretetre utalnak Krisztus következő szavai is: „Az a feladat, amit én nektek adok, hogy szeressétek egymást, mint ahogy én szeretlen benneteket” – Magasabb szeretetet senki sem tud adni, csak az, aki a lelkét az ő felebarátjáért feláldozza. Ti akkor vagytok barátaim, ha követitek a szavaimat, amit mondtam néktek.” Így beszélt Krisztus az apostolokhoz b búcsúbeszédében. Ezután ő ezt a szeretetet, mint a legősibb és legmagasabbrendűősképét a szeretetnek az emberiség felé megvalósította a Golgota Misztériuma által, amelyben ő minden makrokozmikus erejét, amelyet az egója hordozott, feláldozta. Erről a szeretetről beszélt János is, legközelebbi tanítványa és az eredmények legközelebbi szemtanúja. Ezáltal mondta: „Felismertük a Szeretet Lényét, aki a lelkét értünk odaadta és ezért nekünk is oda kell adni életünket felebarátainkért. Az ő gyermekeiként ne csak szavakkal és gondolatokkal szeressük egymást, hanem tettekkel is és az igazsággal.”
Végezetül az Ikrek csillagkép és a Szeráfok hierarchiája közötti kapcsolatnál figyelembe kell még azt is vennünk, hogy a Szeráfok impulzusa leginkább a szociális életben nyilvánul meg, ahol az egyesülés, az egymás iránti szeretet és a belső érdeklődés egymás iránt megnyilvánul. A makrokozmoszban is a Szeráfoknak ez egy igazi szociális együttműködési képessége, amit azáltal hoznak létre, hogy a különböző bolygórendszerek közötti összhangot megteremtik. Rudolf Steiner a következőképpen utalt erre: Mint ahogy az emberek a szociális rendszerben ezt megalkotják, hogy kölcsönösen odafigyelnek egymásra, ugyanez a kölcsönösség a bolygórendszerekben is megnyilvánul. Az állócsillag a másik állócsillaggal szemben különös megértést tanúsít és ezáltal jön létre az egész működő Kozmosz! Az, amit az együttműködés kapcsán a planétarendszerek a világűrben egymással beszélnek és ennek az együttműködésnek a kapcsán él és létezik a kozmosz, ezt irányítják azok a szellemek, akiket mi Szeráfoknak nevezünk.
Tizenegyedik Szent Éjszaka: Január 3-ról 4-re virradóra
 
IV. 21. – V. 20.      Bika            -        SZENT SZELLEM
 
A Bika régiója a Szent Szellem principiumával áll kapcsolatban, aki ezen a szférán keresztül sugározza ki erőit a planetáris létbe. Ha ezt az azonnal nem nyilvánuló kapcsolatot meg akarjuk érteni, akkor kiindulópontként egy olyan ideát kell választanunk, amely első látásra valahogy váratlannak tűnik. Amikor egy mai beavatott egy bikát vagy tehenet tisztánlátó tekintettel megpillant, akkor annak az erőteljes emésztési aktivitása úgy jelenik meg számára, mint egy teljes univerzum. „A tehénnel az emésztési folyamat valami olyasmi, - az asztrális síkon nézve – ami egészen csodálatos, és önmagában egy teljes világ!... Gyönyörű, csodálatos és valahogy rendkívül szellemi” – mondja Rudolf Steiner (GA 230, 19. 10. 1923). Ha ezzel az imaginatív-inspiratív tudattal, amellyel egy beavatott tovább követi a tehén képét az asztrális világban (azaz abban a szférában, amelyet a zodiákus köre határol), akkor az inspiráció erőinek a hatására a tehén felveszi egy madár imaginatív képét. Rudolf Steiner ezekkel a szavakkal beszél erről: „Asztrálisan a tehén madárrá válik… Ami a madárban asztrális, az válik fizikaivá a tehénben. Természetesen ezeknek az állatoknak a megjelenése, kinézete nem hasonlít arra, amilyenek azok az asztrális síkon, mindazonáltal ez akkor is így van” (GA 230, 19. 10. 1923). Ez azt is megmagyarázza, hogy a Földet körülvevő asztrális szférában (a Hold szférában) a Szent Szellem princípium miért jelent meg galamb képében Keresztelő Szent János számára, Jézusnak a Jordánban való megkeresztelésekor (János 1:32-34). Másrészt így megérthetjük a bika, vagy borjú kultuszának egész jelentőségét az ősi kultúrákban, Indiában, Egyiptomban, Babilonban, Görögországban és Kis-Ázsiában. A szellemtudományokból ismeretes továbbá, hogy a mi Naprendszerünkben a Szellem princípium különösen  a Hold szférán keresztül működik, a Fiú princípium pedig a Nap szférán keresztül. Így a bika, amely a Szellem aktivitásának földi visszatükröződése, mindig a Holddal van kapcsolatban (például a sumér Hold istent, Sin-t egy bika alakjában ábrázolták). Jól ismert, hogy Ízisz, az egyiptomi istennő is a Hold szférájához kapcsolódik. Az ő képe az ókori egyiptomi misztériumokban a Szűz és a Bika régiójából jövő két kozmikus hatásnak a Hold szférájában történő egyesüléséből keletkezik. Ha a Szűz hatása van túlsúlyban, akkor szűz képében inkább a Világ-Lélekkel, az isteni Szófiával való kapcsolat hangsúlyozódik, valamint a Hórusszal való relációja, akin keresztül az emberek világához kapcsolódik. Ha azonban a Bika befolyás erősebb – és ebben az esetben Ízisz fejét bika szarvakkal ábrázolták – akkor nagyobb hangsúlyt kap az egész makrokozmoszhoz való kapcsolódása, ez jelzi azt, hogy a Bika erőinek hatása alatt megtalálja a Világ-Szellemen keresztül a beteljesülést és tovább sugároz fölfelé. Ozirisz, a Fiúisten felé. Ozirisz maga viszont, bár a tiszteletének kultusza a Bika időszakában (a harmadik kultúrkorszakban) jelenik meg, a Krisztussal való összekapcsolódásán (Ozirisz képe Krisztusnak a Földhöz való közeledésének a prófétikus jelzése) keresztül éri el a kapcsolatot a Kos kozmikus régiójával. Így Ízisznek a Bikától a Koshoz való törekvése, vagy a Naprendszerünket tekintve a Hold szférából a Nap szférába való törekvése jelenik meg a külső kinézetének további metamorfózisában, a két holdi békaszarv között megjelenik a Nap korongja. Ez a transzformált Ízisz kép a Hold korszakból a Nap korszakba, vagy okkult nyelven a Lunáris Logoszból a Szoláris Logoszba való átmenetnek egy prófétikus jelzése (GA 227, 29. 8. 1923), amely az emberiség történelmi, fejlődésében a harmadik kultúrkorszakból a negyedikbe való átmenetnek felel meg.
Érdekes párhuzam Ízisz alakjának e metamorfózisához az egyiptomi Ápisz kultuszban a bika fejének az ezzel analóg külső átalakulása. Itt, amíg ez a kultusz közeledik az Ozirisz kultuszhoz (Ápisz fokozatosan „Ozirisz bikájává” válik), a két szarv között – amelyek egy vízszintesen fekvő Holdsarlót formáznak – megjelenik a Napkorong. A harmadik kultúrkorszakból a negyedikbe (azaz a bikából a Kosba) való átmenet során e két kultusz teljesen egymásba olvad az Ozaripisz, (Ozirisz-Ápisz), vagy Szerapisz kultuszban. Ez az új kultusz, amely Egyiptomban jelenik meg először és később nagyon elterjed az egész görög-római világban Michael legutóbbi, Krisztus előtti korszakában (Krisztus születése előtt 550-200 évvel). A ptolemaniusok dinasztiája alatt, Szerapisz Egyiptom vezető istenévé válik, és részben az új főváros, Alexandria védője is lesz. A Bika képe az ókori világban egy másik, ettől nagyon különböző szerepet is játszott. Míg egyrészt, mint a Napkorong hordozója, prófétikusan jelzi az előzőekben említett haladást a bika csillagképből a Kos csillagképbe, az igazi Idő-Szellem kifejezőjévé válik,  addig a másik oldalon, ha nem akar elmozdulni a Kos felé, és ha nem akar a Nap szférájával kapcsolatot teremteni, hanem egoisztikus módon örökké a Hold szférában akar maradni, akkor törvényszerűen az igazi fejlődés ellen lép fel, és mint hamis, luciferi Idő-Szellem nyilvánul meg. Ekkor a Bika képe a luciferi erők jelzéseként jelentkezik, amely a Szellem kozmikus principiumát eltorzítja. Ebben a formában a Bika az emberi egoizmust és a zabolátlan szenvedélyeket jelenti, és nemritkán látható a Bikának ez a szerepe az ősi népeknél. Ez az égi Bika, amelyet a Gilgames eposzban Vénusz-Istar istennő küldött. Eabani és Gilgames ellen. Ez a Bika, amelyik legyőzi a Fiúistent, Mithrast: és végül ez az „Aranyborjú” is, akit a héberek imádnak, amíg Mózes a Sinai hegyen imádkozik (Exodus 32:1-4, Királyok Könyve 12:25-30.)
Végül figyelembe kell vennünk egy további, különösen fontos aspektust, amely a Szent Szelem jövőbeni működését és a Bika jegyéből érkező hatásokat összekapcsolja. Ismeretes, hogy az emberi szervezetben az a szerv, amelyre a Bika szférája a legközvetlenebb hatással van, az a beszéd, vagyis a gégefő. Rudolf Steiner beszél erről, valamint arról a metamorfózisról is, amely a jövő számára rendelve van: „… meg kell értenünk, hogy a gégefő a teljes átalakulás előtt áll, és ha az emberiség újra teljesen tiszta lesz, akkor a gégefő megint a szellemi Nap felé fordulhat. A virág kelyhe a szenvedélyekkel teli hús-vér formába fejődött: és amint a gégefő újra átalakul tiszta kehellyé, amelyet a szellem megtermékenyít, fel lesz ajánlva a Szeretet Szent Lándzsájának. Ez a Szent Grál szimbóluma is, ennek a legmagasabb ideája.” (GA 98, 5. 11. 1907).
 
Tizenkettedik Szent Éjszaka: Január 4-ról 5-re virradóra
 
III. 21. – IV. 20.               Kos             -        ADAM KADMON
 
A végső és legmagasabb a Kos régiója, amely az ember univerzális archetípusának, Adam Kadmon teljes zodiákus körének a „fejénél található”, a Fiú princípiummal, vagyis krisztussal van kapcsolatban. Ez az a csillagkép, amely a negyedik Atlantisz utáni korszak második harmadának kezdetétől ragyog, sugárzik az egekben, és amely alatt történt az, hogy Krisztus, a Nap-lény leereszkedett a Jordánban való megkereszteléskor a Názáreti Jézus testébe: „A következő napon (a keresztelés után) János újra ott állott két tanítványával, amikor Jézus elhaladt előttük. Ekkor János feléje fordult és ezt mondta: „Íme az Isten Báránya” (János 1:35-6). Ezekkel a szavakkal Keresztelő Szent János Krisztusnak arról a kozmikus kapcsolatáról tesz tanúbizonyságot, hogy össze van kötve a Kos égi szférájával, amelyen keresztül Krisztus a zodiákus körén túli királyságokból a mi kozmoszunkba belép. Az a Hang, amely a keresztelés során így szólt: „Ez az én hőn szeretett Fiam, akit a mai napon hoztam létre.” Az ezekből a magasabb királyságokból szólott, amelyek nincsenek közvetlen kapcsolatban a mi kozmoszunkkal. Ebben a néhány szóban, mint távoli visszhang jutott fülünkhöz, a zodiákus körön túli világok híradása. Ezek azok a szavak, amelyeket a tizenharmadik és utolsó Szent Éjszakának a belső tartalmaként tekinthetünk, amely a vízkereszt előestéjére esik (amely okkult értelemben már a vízkereszt napja), amikor azt ünnepeljük,  hogy Krisztus megszületik Jézusnak, az embernek földi testében. Ezért tekinthetjük a vízkeresztet a záró fokozatnak, mintegy összegzéseként annak az utazásnak, amit a 12 Szent Éjszaka során megtehettünk, különösen az utolsó két éjszakát illetően. Pontosan a keresztelés pillanatában tükröződik a legmagasabb hármasság a földi létezés mélységeiben, a Szent Szellem princípium, mint Galamb (Bika), a Fiú princípium, mint a Bárány (Kos), és az Atya princípium mint a Hang az egekből, azokból a királyságokból, ahová emberi imaginatív erővel nem merészkedhetünk fel. De ez az, ahonnan az Atya kebeléből ereszkedett le Krisztus a mi kozmoszunkba. Itt ő elsősorban a Nap szférájából működik, mint a Tizenkettők körében a Tizenharmadik, „… mint a Szellem, aki betölti az univerzumot a saját Fényével” (GA 107, 23. 3. 1909), „mint Naprendszerünknek az isteni Szelleme” (GA 112, 3. 7. 1909), mint „a kozmosz,… az egész univerzum Szellemének képviselője” (GA 15, 3), és ezután a Jordánban történő kereszteléskor leszáll a Napból a Földre, azért, hogy „… a Földet új erővel lehessen betölteni”, hogy „… lerakja az alapjait” annak, hogy  „a Föld Nappá válhasson” (GA 112, 6. 7. 1909).
A Földnek egy új Nappá való válásának jövőbeli transzformációjára utalással befejezhettük a zodiákus 12 régióján keresztül a „Jézustól Krisztusig” vezető út leírását, amelynek a földi visszatükröződése az a 12 Szent Éjszaka, amelyik a karácsony és a vízkereszt ünnepe között nyugszik.        
   
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.