Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A gyermekkor új tudatossága

2010.12.01

 Az Árnika Háznak Gödöllőn nagyon sokat köszönhetek.  Tevékeny védelem, gyógyítás zajlik ott.

Ez az írás onnan röppent segíteni, érteni.

 audrey-hepburn-charity.jpg

A gyermekkor új tudatossága
 
Minél inkább beteljesítjük felnőttkori feladatainkat, annál jobban megértjük annak szükségességét és lehetőségeit, hogy gyermekeink gyermekek maradhassanak.
 
Mindnyájunknak volt gyermekkora, mely messze a múltba nyúlik vissza. A tudatosulás és fejlődés számos szintjén át utazva váltunk felnőtté, talán magunk mögött hagyva a fantázia és játék világát, a spontaneitást. Már messze vagyunk a gyerekektől, gyakran azt sem tudjuk, hogyan beszéljünk velük, vagy talán már azt sem, hogyan fogjuk meg őket. Régen a gyerekek állandóan felnőttek körül voltak, a velük való bánás könnyen utánozható és továbbadható volt.
 
Ma ez másként van. Egyre gyakrabban fordul elő az a helyzet, hogy úgy válunk anyákká, hogy nem volt olyan mintánk, melyet követhetnénk. A technológia világában élünk. A természet és a szellem – a fizikai érzékeinken túli világ- nagyon távol van, ahogyan gyermekkorunk is.
Hogyan tudnánk a gyermekkor felé egy új tudatossággal fordulni ilyen távolságokból? Mit jelent a mai világban gyermeknek lenni? Hogyan változathatunk a mindennapokon? A válaszhoz pontosan meg kell figyelnünk és hallanunk, hogy gyermekeink mit akarnak nekünk mondani.
 
A kisgyermek a mai világban
 
A mai gyermekek nagyon nyitottak és a világ olykor túl gyorsan és túl erősen zavarja meg terüket. A tendencia, hogy felnőttként kezeljük őket, erősödik. Elvárjuk, hogy elbánjanak a modern élet kellékeivel, a politikai események híreivel, a média különböző változataival, a nagy bevásárló központokkal, a minden oldalról, minden időben áramló ingerekkel. A gyermekkor minőségei – ráérés, játékosság, a mozgás és a tér élvezete, élénkség, spontaneitás, stb- egyre kevésbé számítanak a felnőttek cél és eredmény orientált, minden pillanatot jól kihasználni akaró világába.
Ezekre a gyerekek túlzott aktivitással, agresszióval, figyelem felkeltéssel, vagy egészségügyi problémákkal válaszolnak. A felnőttek a gyerekek világába túl sok bonyolultsággal lépnek be, akinek viszont olyan térre lenne szükségük, amelybe lassan belenőhetnek, elfogadják és akarják őket.
Nem is oly régen a gyermekek életük első éveit édesanyjuk környezetében, családban töltötték, miközben az anya végezte napi feladatait. Hogyan is történhetett az a változás, hogy ma már nagyon hamar kikerülnek a gyerekek az ilyen védő környezetből, és kerülnek a kereskedelem érzékszerveket túlstimuláló hatása alá?
Tudjuk-e, hogy milyen világra is lenne szükségünk? Legyen mindenképpen egyszerű és szerető; akkor nem járhatunk rossz úton. A korai évek lassúsága időt ad ahhoz, hogy gyermekeink megerősödhessenek.
A gyerekek álmodoznak, a világot egy csodálatra méltó egységként tapasztalják. Ez az élmény adja az alapot ahhoz, hogy jól érezzék magukat, érdeklődéssel, figyelemmel tudjanak tanulni. A gyermekkor ezt a fajta minőségét a mai világ nehezen tudja befogadni, sőt egyre inkább problémaként kezeli. Felnőtt elvárásaink ma már érintik az egyre kisebbeket. Sürgetjük őket, hogy minél hamarabb hagyják maguk mögött az álmodozást, ébredjenek- fejben. Ennek következményeit szülőként, terapeutaként, tanárként, orvosként egyre jobban látjuk.
A kisgyermek természetesen és nyitottan utánozza környezetét, azt a világot, mely siet és versenyez. Az elvárások növekedő nyomásában élő kisgyermek védelmet vár és kér ezzel a nyomással szemben, hiszen ő még túl kicsi, túl fiatal ahhoz, hogy önmagát megvédje.
A segítségnyújtáshoz új intézményekre, terápiás központokra van szükség, hogy fogadni tudják e nyomás által fejlődésükben megzavart gyerekeket. Ám a megelőzésre talán még nagyobb szükség van. Apáknak, anyáknak, tanároknak és politikusoknak egyaránt szükségük van a hallgatás, a figyelem megtanulására. Látjuk-e, figyeljük- e valóban a bennünket körbevevő világot? Felteszünk-e valódi kérdéseket? Teszünk-e valamit a korai évekért az emberiség, a jövőnk érdekében? Ezekhez a gyorsmegoldásokon túli erőfeszítésre van szükségünk.
 
Hogyan kerülünk közelebb a gyerekekhez?
 
Úgy, ha megértjük világukat, megfigyeljük azt, szeretjük azt. Semmi esetre sem úgy, hogy tuszkoljuk őket fejlődésük újabb és újabb állomásai felé. Akkor kerülünk közelebb a gyerekekhez, ha ébred bennünk a szellem világának tudatossága, ha meggyógyítjuk viszonyunkat a természethez és ahhoz a gyermekhez, aki még mindig bennünk él.
Mire van szüksége a gyereknek?
Szükségük van-e határokra?
Hogyan hat rájuk a sietség?
Mi jelent számukra valódi táplálékot?
Hogyan alakul ki önbizalmuk, önértékelésük?
Mi segítene nekem, hogy őt jobban megértsem?
Mit jelent időt tölteni a gyerekekkel a korai években?
 
Értékeli-e a világ, ha a gyerekeinkkel töltjük az időnket? Ha mások értékelnek bennünket, akkor jobban tudjuk azt is értékelni, sőt élvezni és szeretni, amit csinálunk. Egy új melegségburkot kell a gyerekek és szüleik köré teremteni.
 
Milyen értéket jelent ma szülőnek lenni?
 
A jövőről alkotott képünkben szerepelnie kell, hogy gyermekeinkkel 3, 3 és fél éves korukig otthon kell maradnunk. Új, kreatív ötleteket kell gyűjtenünk, hogyan is lehet ezt megvalósítani. Olyan új kulturális formáknak kell születniük, melyek nagyra becsülik a szülői szerepet. Tudatosítani kell, hogy ennek támogatása, a kisgyermek támogatását jelenti. Tekintettel kell lenni arra, hogy annak a személynek, aki a gyermekkel van, egyéni igényei vannak, szüksége van saját térre és közösségi pillanatokra egyaránt.
A gyermekek vágynak arra, hogy mélyen kapcsolódjanak azokhoz a felnőttekhez, akik vigyáznak rájuk. Így őrzik a szellemi világgal való kapcsolatukat; azzal a világgal, ahonnan nemrég érkeztek. Ez a kapcsolat hamar el kezd halványulni, ha folyamatosan értelmi magyarázatot kapnak mindenre. Halványul a fantáziájuk, hiszen hamar leesnek a valóságba, a kereskedelem világába, az értelem követelményeibe. Hamar felnőttként kezeljük őket, arra hivatkozva, hogy ez rájuk való tekintettel is így van rendjén. Ám ha ez a kapcsolat kialakul, ha egy védő környezetet teremtünk a gyermekeink köré, akkor lehetőséget is adunk arra, hogy a gyermek növekedésében a szellem is működhessen. Gyermekeinkkel együtt új impulzusok érkeznek a földre, melyeket fogadnunk és erősítenünk kell.
Manapság gyerekeink számos konfliktus mintát élnek meg a körülöttük élő felnőttek körében. Az ilyen események közepette a felnőttek könnyen szem elől tévesztik a gyerekeket és gyakran el is felejtkeznek róluk. Nem mindig lehet a nehézségek elkerülésével megoldani a problémákat, ám a gyermekek valódi szükséglete egy egységes, hidakkal, emberi kommunikációval és az építő közösség teremtés példáival teli világ. A korai életévekben sokat vesznek fel környezetükből, mely felnőtt korukra, mint adás képessége változhat át.
 
A nevelésről ellentmondásos elméletek vannak, mely össze is zavarhat bennünket. Honnan is tudhatjuk, hogy mire is van valójában gyermekeinknek szüksége. Ehhez a gyermekek megfigyelése adhatja meg a legnagyobb segítséget. Fontos, hogy ismereteket szerezzünk a gyermekfejlődéssel, neveléssel, szülői feladatainkkal kapcsolatban. Ám ezzel együtt a gyermekek igényei, szükségletei nagyon egyéniek. Bárhogyan is bánunk velük, mindig megfigyelhetjük annak hatását. Erősíti őket? Harmóniát teremt, vagy inkább gyengít? Ezt mi magunk is láthatjuk. Az üzenet sokféle csatornán érkezik. Ezek a jelek akkor olvashatók legjobban, ha közel kerülünk hozzájuk, hogy aztán ismét hátralépjünk, eltávolodjunk, objektívvé váljunk, hogy reflektálni tudjunk. Nagy szükség van minden aktívan jelenlévőre a gyermekek környezetében. Mély megelégedettség él minden gyermekben, ha szükségleteiket képesek vagyunk meghallani annak ellenére, ha bizonyos dolgokkal szemben panaszait fejezi ki. Egy szoros kapcsolat lehetőséget teremt arra, hogy minden helyzetből kihalljuk a szükségleteket, de lehetőséget és teret biztosíthat további, még tisztább kifejezésre. Még ha kevés ismeretünk is van a gyermekünkről, lehetőségünk van megfigyelésre és a megfigyelő, meghalló képességünk, empátiánk fejlesztésére.
Ma a gyermekek és a felnőttek esetében is erősödni látszik az individualitás ereje. Ennek kibontakoztatásához saját térre van szükség, ami egy olyan szellemi szükséglet, melyet fel kell ismernünk, és figyelembe kell vennünk. Ahogyan tiszteletünk a gyermek iránt egyre növekszik, az individuum egyre inkább válik láthatóvá, és ezzel együtt billen át a szociális tudatosság mérlege, hiszen azt tesszük, ami a gyermek igazi megértéséből ered, nem feltétlenül azt, ami a felnőttnek felel meg.
A szigorú nevelésnek van egy kiegyensúlyozó ellenreakciója, nevezetesen a szabadságvágy. A határoknak először kívülről kell jelentkeznie, hogy aztán később belső erőből mi magunk is képesek legyünk megteremteni szükséges helyzetekben. A határok felállításának a módja, a hogyanja a legfontosabb. Biográfiai kutatások mutatják, hogy a határok hiánya bizonytalanságot jelent az adott helyzetben és a későbbi életévekben. A kisgyermekkorban meg kell tanulnunk kevesebb választási lehetősséggel, kevesebb, ám összeszedettebb magyarázattal nevelni gyermekeinket. Ha ők a mi felnőtt gondoskodásunkban érzik magukat, akkor el tudnak merülni a képzelet és a játék világában, amellyel későbbi életük számára lelki erőket építenek fel.
Napjainkban sokat tapasztaljuk gyermekeink akaratos természetét, mely önmagában egyáltalán nem rossz, sőt…! Erre az akaratra szüksége van neki is és a világnak is. Hogyan is kellene nevelni ezt az akaratot? Egy biztos, hogy hatalmi harcokra nincsen szükség. Ám ehelyett ellenőriztük-e gyermekünk napi ritmusát, kizártunk-e minden felesleges stressz okát? Ezt az akaraterőt melegséggel és szeretettel kell terelgetnünk. Ma a gyerekek gyakran kerülnek a következő kategóriákba: 1. problémás 2. különleges.   Ez a korunk sajátossága, hogy mindent kategorizálni akar. Írjuk le inkább tulajdonságaikat, mintsem fixáljuk őket egy kategóriába! A gyereknek „nyitva”, alakulóban, létesülőben, kibontakozóban kell maradni. Szükségük van a mi „Arany-Mérték” érzékünkre és természetességünkre. A gyermekben is él egy öreg bölcs, mint ahogy a felnőttben is él egy gyermek, néha látható, máskor nem, de van. Vegyük észre benne a bölcset, és bátorítsuk benne a gyermeket. Ne akarjuk „kis felnőttek” generációját felnevelni, akik ennek ellensúlyozására felnőtt korukban gyermekek akarnak lenni, felelősséget nem vállalni, és arra várni, hogy foglalkozzanak velük. Lehet olvasni az úgynevezett „speciális gyerekekről”, akik erős akaratúak, érzékenyek, tudják, hogy mit akarnak, akiknek küldetésük van. Nem biztos, hogy akkor szolgáljuk a jövő embert, ha küldetését hangsúlyozzuk. Talán kezdetben segítségnek látszik, de ugyanakkor egy nyomás alá is helyezi őket. Veszélybe sodorja azt a valós értéket és a világhoz való hozzájárulást, amit a gyermek valóban hoz magával. Minden generáció különleges. Miért is kell ezzel annyit foglalkozni? Lehetséges, hogy az idősebb generációnak jelent ez bizonyos új erőket? Miért kell folyton jelek után kutatnunk? A szellem iránti szükséglet és saját magunk elismerésének vágya miért kell, hogy „különlegessé” tegyen bennünket? A legtöbb, amit tehetünk, hogy gazdagítsuk életünket, gazdagítsuk belső életünket, találjunk vissza önmagunkhoz, keressünk és találjunk egyensúlyt. Minden területen tegyünk valamit a gyermekért. Minden gyermeknek szüksége van figyelemre, vezetésre, szeretetre, együttlétre, meghallgatásra. A mai gyermek reagál környezetére. Ha különlegességükkel magyarázzuk meg viselkedésüket, akkor lehet, hogy elfelejtünk körülnézni, és felvállalni a jogos változások megtörténését.
 
A napnál is világosabban látszik a felnőtt egyéni, személyes, individuális fejlődése és a gyermek egészséges fejlődése közötti kapcsolat, ami talán először teherként jelentkezhet, valójában fel kell ismernünk végtelen erőforrását is annak, hogy a gyermekek milyen közvetlenül válaszolnak a környezetükben élő felnőttek belső munkájára. Sok múlik a felnőttek tudatos éberségén. A jeget nekünk, felnőtteknek kell megtörnünk és nem a gyermekektől várnunk.
Gondoskodom gyermekemről. Gondoskodom-e magamról is? Felismerem-e saját szükségleteimet? Ezeknek a kérdéseknek és a hozzájuk kapcsolódó válasz-aktivitásnak életbevágó jelentősége van a nevelés művészetében. Egyszerre próbáljuk megérteni a gyermeket és önmagunkat, gondoskodni gyermekünkről és gondozni önmagunkat. Ha ezt egyszerre tesszük, akkor a gyógyítás új lehetőségeinek adunk utat. Elérkezett az idő a gyermekkor újfajta tudatosságának kibontakozásához. Ma a gyermekre gondolni annyit jelent, hogy személyes ügyeinkkel kell elbánnunk, hogy múltunk meggyógyításán kell dolgoznunk. Meg kell találnunk saját szellemi táplálékunkat, hogy hagyhassunk elég teret, hogy gyermekeink önmagukat megteremthessék. Ma gyermeknek lenni, nem azt jelenti, amit nekünk annak idején jelentett. Mit hoznak a mai gyermekkor élményei a jövő felnőttei számára? Megtaláljuk-e a kapcsolatot, mint belső vágyat gyermekkorunk hiányosságai és életünk későbbi szakaszai között? Felnőtt életünk művészetét kell gyakorolnunk, miközben lehetőséget kell teremtenünk arra, hogy gyermekeink gyermekként élhessék életüket.
 
 
                                                                                                          Ujlaky Éva
 
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
 Tisztelettel és köszönettel  adózom minden  előadásért, rendezvényért, mely az Árnika Házban nyitogatta rálátásomat  -  a  steineri életmű terápiás oldalának csodálatos lehetőségeire! 
  A házigazdák szellemi útja példa számomra. Kedves Zsuzsa, Évi, Éva  ! Örülök, hogy útjaink találkoztak!

Kedves Anna!  Erőd és igyekezeted az igaz megoldások megtalálására áthat engem, és Láthatatlan Támasztként megjelenik, mikor életfeladataim előtt állok.

 

 

 

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.