Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A gyöngéd születés

 

szuletes.jpg

 

 

   "A csecsemő is  szenvedi, ha szül a nő,

    Páros kínt enyhíthet alázat..."

 

Amit a magyar költő 1936-ban versbe fogalmazott, a modern szülészeti tudomány a hetvenes évektől kezdte alkalmazni a mindennapokban.

 

 

 

Gyöngéd születés - Frédérick Leboyer

 

Frédérick Leboyer francia szülészorvos és pszichoanalitikus döbbentette rá a világot arra, hogy a születésünkkor átélt rossz élményeket sosem felejtjük el. Pedig lehet másként is születni. Erről szól a nyolcvan éves orvos minden könyve - így a nálunk is sikerkönyvnek számító A gyöngés születés című munka-, előadása, az egész élete.
Írásunkban interjút olvashatnak Frédérick Leboyer professzorral.

A hirtelen felharsanó, csillapíthatatlan csecsemősírást örömmel fogadja az apa, a hosszú szülés után végre megkönnyebbül az anya, elégedetten gratulál az orvos, a bába. És ő? Érdekel valakit, hogy ő, a csöppnyi jövevény, az ünnepelt főszereplő vajon mit érez? Hogy miért reszket, sír eltorzult arccal?
Nem lát, nem hall, nem érez - gondolták az újszülöttről évszázadokon át. Ma már tudjuk: hall a magzat az anyaméhben, nyitott szeme érzékeli a kívül derengő fényt. Hogy is maradhatna nyugodt, mikor sötétséghez szokott szemébe műtőlámpák világítanak, orrába csöveket dugnak, csöndhöz, finom morajláshoz szokott fülét éles hangok süketítik. Megragadják, csap alá tartják, érzékeny fejecskéjét, melyet a kitolás hosszú útján a legtöbb fájdalom ért, most gyökérkefével dörzsölik. Imbolygó tálcára fektetik a nehézségi erőt nem ismerő, gyöngéd szorításhoz szokott kis testet, hogy lemérjék. Messzire viszik a biztonságos, ismerős hangok, illatok forrásától: az édesanyjától. Ugyan miért ne ordítana? 

Frédérick Leboyer francia szülészorvos és pszichoanalitikus azokról a születésélményekről írja könyveit, melyeket mindannyian megélünk. A születés pillanatairól, melyeknek egyáltalán nem kellene szörnyűnek lenniük, hanem akár gyöngédek is lehetnek, így egész életünkre szóló emléket hagyva.
- Mit tehetünk, hogy a csecsemő boldogabban érkezzen erre az erőszakos világra?
- A világ nem erőszakos, csak éppen egészen más, mint amihez a magzat addig hozzászokott. Nem a világ erőszakos, hanem az a mód, ahogy az újszülött találkozik vele - mondja Leboyer.
Mit tegyünk, hogy enyhítsük a sokkot, mely a világra jövőt éri?
- Mit gondol, mit? - kérdez vissza. - Miért tetszik a világ olyan kíméletlennek? Képzelje el, hogy egy hétig egy barlang mélyén kell megbújnia. Tökéletes sötétben, egyetlen halvány fénysugár nélkül.
Hirtelen kilép a szabadba, az izzó napfényre. Mintha megvakult volna!
Tehát nem a világ kíméletlen, hanem mi, emberek tesszük oly drámaivá a kis jövevény találkozását a világgal.
- Túl sok a fény, túl erősek a hangok - olvashatjuk könyvében, A gyöngéd születésben.
- Persze! És durvák az érintések is. Gyönge, érzékeny, finom bőrét addig kéz nem érintette. Tehát nem a világ rossz. Önmagában semmi sem jó vagy rossz. Hogy lehetne kíméletesebbé tenni a csecsemő számára a születést? Változzunk meg mi, akik fogadjuk őt! Égjen a szobában egyetlen gyertya lángja az ötszáz vattos izzók helyett! Ne kiabáljon senki (Nyomjon! Nyomjon! Most!), beszélni csak egészen halkan lehet. Ne vágjuk el azonnal a köldökzsinórt, hagyjuk még lüktetni, elég elvágni, ha már nem lüktet. Hadd kezdjen a tüdejével lélegezni a baba úgy, hogy a szokott úton még érkezik hozzá oxigén. Ne szakítsuk el az anyjától, fektessük az ő puha hasára, majd fürösszük meg gyöngéden, hadd folytassa még az anyaméhben megszokott lebegést.
- Könyve, A gyöngéd születés, melyben oly elemi egyszerűséggel leírja mindezt, majdnem harminc éve jelent meg Franciaországban. Mit tapasztalt, gyengédebbé vált a születés az eltelt három évtizedben?
- Nem. Attól tartok, alig változott valami. És van itt még valami. Már nem vagyok jelen a születéskor. Rá kellett jönnöm az elmúlt évtizedek során, hogy a szülés a nő titkos kertje. Férfinak semmi keresnivalója ott. Nekem sincs.
- Még a gyerek apjának sincs?
- Neki sem!
- Egyáltalán semmi?
- Semmi! Magának ott volt a férje, amikor a gyerekei születtek?
- Igen, mind a kétszer.
- Mit csinált?
- Segített, sokat segített nekem.
- Valóban? Mit csinált?
- Fogta a kezemet, tartotta a derekamat, masszírozott.
- Rosszul tette. Nem kellett volna. Együtt voltak a vajúdás hosszú órái alatt is?
- Igen.
- És ezalatt mit segített a férje?
- Beszélt hozzám, biztatott.
- Nem kellett volna. Bocsásson meg, hogy ezt mondom - mosolyog, látja az arcomon a döbbenetet és a kétkedést -, ha a férj beszél a vajúdó feleségéhez, megzavarja őt, elvonja a figyelmét attól, aki azokban az órákban a legfontosabb: a gyermekétől. Abban a pillanatban, amikor valami megszakítja anya és magzata kapcsolatát, a magzat elveszett! Ha az anya kifelé, a férje szavaira figyel, nem képes befelé, a gyermekére is figyelni egyszerre. Pedig soha, egyetlen pillanatra sem szabad a magzatot magára hagyni. Képzelje csak el, hogy erősen próbál összpontosítani valamire, kutat az emlékezetében egy szó, egy név vagy valamiféle fontos tennivaló után. Ha valaki eközben megzavarja, nem fog eszébe jutni, amire annyira koncentrál.
- Igen, ez világos, de hát a nőnek arra is szüksége van, hogy legyen egy ismerős arc az idegenek között.
- Miért kellene idegenek között szülnie?
- Hát a kórház, ahová mentünk.
- Miért, beteg volt?
- Nem, persze hogy nem voltam beteg, de, ugye, a szülészorvosok kórházban dolgoznak.
- Orvosra volt szüksége? Beteg volt?
- Nem, dehogy.
Kórházba, orvoshoz akkor megy az ember, ha baj történik, nem? Azért küldik kórházba a szülő nőt, hogy befolyásolni, manipulálni tudják. Már a felkészítő tanfolyamokon elmagyarázzák neki az összes lehetséges komplikációkat, elmondják, a szülés milyen veszélyes dolog, ha biztonságban akarja érezni magát, menjen kórházba! Mi, az orvosok meg tudjuk védeni! Tényleg, szüksége van védelemre?
- Hát azt hiszem, igen. Mindenki igényli a biztonságot, nem? Az emlős állatok is biztonságos helyre vonulnak, amikor világra hozzák kicsinyüket.
- Arra van szükségük, hogy ne érje őket támadás! Ezért vonulnak hegytetőkre, erdőben, távol a többi állattól. De a nő saját otthonának falai közt ugyan miféle támadástól tarthatna?
- Jó, igaz, de otthon éppúgy szükségem van a férjemre, hogy óvjon, biztonságot nyújtson.
- Hol kell állnia tehát a férjnek? Az ajtóban! Hogy a feleségét senki se zavarhassa, hiszen neki most rendkívül komoly dologgal kell foglalkoznia: a gyerekszüléssel! De a szobába, ahol a nő tartózkodik, a férfinak nem szabad belépnie, mert csak megzavarja őt. Magának mi a véleménye erről?
- Különös dolgokat mond, doktor úr. Ám igen logikusan hangzik.
- Amikor a szülés elkezdődik, a nő személyisége tökéletesen megváltozik. Már nem önmaga, hiszen átlépte egy másik világ határát, egy ismeretlen univerzumba került. Igazam van? Emlékezzen vissza!
- Igaza van.
- Sokkal nehezebb átjutni abba a másik világba, ha ott a férj, és a nő derekát masszírozza. A nőnek tökéletesen egyedül kell lennie.
- Bába nélkül?
- A bába ott lehet, de csöndben, nyugodtan. Viselkedjen úgy, mintha aludni kísérné este a gyermekét.
- Tehát semmiféle segítségre sincs szüksége a szülő nőnek?
- Nincs! Miért? Tudna bárki is szülni helyette? Vagy aludni, enni helyette? Élni helyette? Senki. Szülni sem tud más, csak ő maga.
- Mi a véleménye a szülést megindító, illetve gyorsító orvosi eljárásokról, a burokrepesztésről, infúzióról, gátmetszésről?
- Tökéletesen feleslegesnek tartom, hogy a természetes folyamatba beleavatkozzanak. Komoly komplikáció esetén persze orvost kell hívni! Ám valóban csak akkor! Rutinszerűen gátmetszés végezni bűn! Másként kell viselkedni. Senki sem mondhatja, hogy könnyű lesz a szülés. Kemény, intenzív, nehéz munka ez. Ám minden azon múlik, hogyan lélegzik a nő. Ha megtanulja a helyes légzést, akár élvezetesnek is tarthatja a szülést.
- Élvezetesnek?
- Igen. Nemcsak könnyebb lesz, de fantasztikus élménnyé is válik.
- Létezik ideális szülési testhelyzet?
Nagyon fontos kérdés. Van ideális alvási testhelyzet? Mindenki másképp alszik, nem? Van a szerelemnek ideális testhelyzete?
Mint a tánc! Áramlás, hullámzás, változás, mint a szülés is. Különösen a végén, a kitoláskor kell, hogy a nő szabadon változtathassa a testhelyzetét, állhasson, ülhessen, térdelhessen. Szörnyű hiba, ha hanyatt fekvésre kényszerítik. Tegyenek bármit, csak ne fektessék a hátára! Teljesen tehetetlenné teszik! Ez csak akkor szükséges, ha komplikációk lépnek föl, vagy a szülés után, ha sebet kell ellátni.
- Megtanulható a helyes légzés?
- Igen. Még a szülés előtt. Indiában nemzedékek örökítik egymásra. Az anya megtanítja lányának, ő az unokáknak. Éppúgy, mint a hagyományos indiai csecsemőmasszázst. A nők titka az is. Férfiak nem masszírozhatják a babákat!
- Mostani, harmadik budapesti látogatását is annak köszönhetjük, hogy magyarul is megjelent Shantala című könyve, mely a hagyományos indiai gyermekmasszázsról szól. Miféle haszna van, ha az anyák masszírozzák a csecsemőjüket?
- Semmi. Egyszerűen jó! Élvezetes. Ugye, milyen rossz csengésű szó ez a keresztény világban! Szinte a bűnnel azonos. Szeret táncolni?
- Mondjuk. Időnként.
- Mire jó a tánc? Óvja az egészséget? Nem. Egyszerűen élvezetes. És így persze az egészségünket is szolgálja.

Leboyer professzorral Bálits Éva beszélgetett

 

 

 

 

 

 

 

 

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Borsod

(Zsuzsi, 2015.02.10 19:38)

Elgondolkodtam. Eddig azt gondoltam, hogy jó volt, hogy bent volt a férjem a szülésnél. Igaz, az első három alkalommal tényleg nem sokat tudott segíteni, csak biztonságot nyújtott. Hol? A kórházban... De a negyediknél masszírozta a hátamat! Akkor az nagyon sokat jelentett nekem. Ugyanakkor van benne valami, hogy a szülés-születés misztikus dolog: a nő misztériuma a babával. Közös munka.
Magyarországon ma már engedélyezett az otthon szülés, de ha valaki akar GYED-et kapni, akkor utána be kell mennie a babával a kórházba. Legalábbis ez az én utolsó információm a témában.
Egyszer egy házaspár beszélt arról, hogy mit tapasztalt valamelyik szigeten élő bennszülött törzsnél. Akkor a férfi azt mondta, hogy a fekvés a fejen állás után a második legrosszabb póz a szüléshez... A legtöbb nő kórházban és fekve szül, sok a beavatkozás, égnek a lámpák stb. Akár nálunk is íródhatott volna a könyv...
Azért van kivétel: Kazincbarcikán van egy orvos-bába páros, akiknél, bár kórházban van az ember, mégis sok esetben megmarad az, amiről Frédérik Leboyer beszél: van meditációs zene, gyenge fény, szülőszék, a köldökzsinórt nem azonnal vágják el, a baba rögtön az édesanya kezébe kerül, hamar szophat is, nincs azonnali fürdetés, nyákleszívás stb. (bár mérés van). Nincs az anya egyedül, segítik. És a legtöbb nőnek erre szüksége is van napjainkban. Talán a mai anyáknak is fel kell ahhoz nőniük, hogy egyedül tudjanak szülni. Ismét, ahogyan tették ezt évezredekig... Vissza lehet találni a születés-szülés misztériumához? Hiszem, hogy igen, de ez hosszú idő, nem fog gyorsan bekövetkezni. De van rá igény, így van rá remény is!