Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az ember és angyala

 Az ember és angyala

Részlet Rudolf Meyer írásából

 

 

 
 
A földi világba lépő gyermeket még teljesen átöleli angyala. Csírázó érzéseit egy fényes lélekköpeny takarója óvja és védi. A géniusz bölcsessége ártatlan ösztöneit is áthatja. Azonban az évek folyamán egyre jobban és jobban eltávolodik ez a lélekköpeny. Különösen hamar a korán érő, túl gyors intellektuális ébredést átélő gyermekeknél.
 
 
 Az angyalközelség lehető leghosszabb idejű megtartását segítik a minden technikait, mechanikust nélkülöző fantáziadús játékok, a lélekerők ápolása, táplálása az imára nevelésen, legendákon és mesevilág képein keresztül. Ezek beláthatatlan jótétemények a gyermek jövendő életének, mert a hosszú ideig megőrzött angyalközelségből építi magába azokat az erőket, amelyekből a morális érzés biztonsága és a lét hordozó erőibe vetett egészséges bizalom fejlődik ki felnőtt korban.
 
 
Fiatal korban, amikor az ébredő értelem kutatni kezdi az életrejtélyeket, és az érzelmi életet lelkesítő erők ragadják meg, ideálteremtő erőként hat az angyal a lélek mélyén. Az ideálokat élő kapcsolatba helyezi az emberiség egészével. Ő ébreszti fel az ifjú szívekben a szeretetet minden emberi iránt. Ezáltal járja át egy szent varázsfuvallat a fiatalkori barátságokat. Az angyal hatására ébred a továbbtanulás és a foglalkozás iránti érdeklődés. Ennyiben a sorsalakítást is befolyásolja az angyal ebben a korban, viszont az egyén SZABADSÁGÁBAN rejlik, milyen erősen ragadja meg a lélek mélyéről feltörekvő impulzusokat, és győzedelmeskedik-e a szokásos befolyások, a szív restsége és a szenvedély erői fölött.
Ezért nyilvánul meg KÜZDELMEKBEN az angyal lélekvezető hatása a fiatalkori fejlődés felnőtté válásának küszöbén. Az angyal és az állat közötti harcban találja magát a fiatal lélek; egy veszélyzónában él, melyben emberré válásáért kell küzdenie.
Miközben az angyal segíti az embert abban, hogy saját személyiségére alapozza életét, hatásaival egyre jobban visszahúzódik, tevékenységét a környező térbe helyezi át, s így már nem az adott lélek bensőjét világítja és izzítja át. Bölcsességét és gondoskodását már csak közvetve viszi a lélek felé, intő jelzéseket és bátorítást nyújtva. Tanácsokon keresztül, melyeket nem hallunk meg, ha nem akarunk ráébredni, lehetőségek által, melyeket elszalaszthatunk, ha nem vagyunk készek a kezdeményezésre. Talán egy embert küld az angyal az utunkba, aki figyelmeztet vagy biztat bennünket. Gyakran elegendő egy könyv is, vagy a rátekintés egy idegen sorsra. Már utaltunk arra, hogy az angyal inkább a megakadályozott eseményekben lelhető fel. Egy betegség például kiemelhet bennünket egy egyoldalúan felfokozott tevékenységből, nyugalmat biztosít a lélekerőknek a belső összeszedettség megteremtéséhez, és ezáltal egy új behatást tesz lehetővé, mely szeretne bejutni törekvéseink közé. Gyakran egy kaput reteszel el előttünk az angyal, amelyen szeretnénk átmenni; ezzel szemben megnyit egy másikat, amely mellett épp el akartunk sietni. Figyel a szabadságunkra, egyengeti utunkat, amikor nem vagyunk képesek egyedül kivívni a szabadságunkat. De olykor véd is előle, ha eleinte mégis visszaélnénk vele.
 
Egy angyallény magatartása annál önzetlenebb, minél észrevétlenebbül tud bennünket irányítani. Az ember még angyalának létezését is megtagadhatja, amikor az a rábízott lélek szabadsága érdekében húzódott vissza teljesen a környező térbe.
 
Mi miatt viselkedik istentagadóként számtalan fiatal, amint felnő? Nem azért, mert annyira „felvilágosultak”, hogy gyermekkoruk istenhitét tévhitként ismernék fel. A gyermekhit az angyalközelség érzésén nyugodott, de az angyal időközben távolabb került a lélektől, hogy a szabadság kibontakozásához juttassa. Ezért válik a modern ember „ateistává”. Ez csak jelzés arra, hogy vezető lénye, az angyala az észrevétlenségbe húzódott vissza, és várja, mit kezd az ember a szabadságával.
Az angyal vár. Mily gyakran kell a szülőknek hagyni gyermekeiket tévúton járni anélkül, hogy beavatkozhatnának. Mégis hinniük kell abban, hogy egy napon felébrednek, és vissza fognak térni: így tesz az angyal is. A rábízott lélekért elszenvedett fájdalmai mélyebbek minden emberi szenvedésnél. Mindenekelőtt, ha azt látja, amint az ember mindent meghazudtol és elfecsérel, amit ősidők óta szent kincsként helyeztek bele. Az angyalok erénye: tűrni és hordozni tudni. Ezen hűség próbájához van kötve fejlődésük az isteni fényben.
A költő Christian Morgenstern megkísérelte emberi szavakba foglalni, mit kell az ember védőszellemének elszenvednie, ha egy lélek elidegenedik tőle. Így szólaltatja meg az angyalt szenvedéséről:
                                                                                        
                                                                                                                                                                                                          
                 Ó, bárcsak látnád
Arcfényed elváltozását,
Amikor elveszted önmagad,
És elfordulsz tőlem
A csendes, tiszta tekintet közepén,
Mely egyesít bennünket!
Egy derült táj felhősödik be,
És kizársz magadból.
Ekkor várok.
Várok szótlanul, gyakran hosszasan.
S ha ember lennék, mint te,
Megvetett szeretet kínja ölne le.
Ám végtelen türelmet
Adott nékem az Atya,
Rendíthetetlenül várok rád,
Bármikor térj vissza.
És e szelíd intést
Ne mint szemrevetést fogadd,
Tiszta üzenetként csupán.
Christian Morgenstern „O wüsstest du …” kezdetű versének fordítása
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.