Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Judith von Halle: Krisztus megváltó mozdulata

 

Judith von Halle: Krisztus megváltó mozdulatanevtelen.jpg

Ezekben a napokban újra felmerül a keresztény vallás jellegzetes szimbólumának, a keresztnek a kérdése. Milyen volt Krisztus keresztjének történelmi alakja, felépítése, és milyen volt az okkult háttere? Judith von Halle, a keresztre feszített testtartásnak figyelembevételével leírja a golgotai kereszt formájától a kereszt reális szimbólumához vezető utat.


A kereszt a keresztény vallás jellegzetes szimbóluma. Csaknem 2000 éve kíséri a kereszténységet – a rózsakeresztes misztériumokban is – és ezért a mai szellemi tanítvány számára is mélységes jelentőséggel bír.1
Hogyan érthetjük meg ezzel a háttérrel, hogy akik a Golgotai Misztérium történését közvetlenül tanúsították, valamennyien egyöntetűen kijelentették, hogy a fakereszt, amelyen a Megváltó odaadta az életét, nem az általában megszokott keresztformát mutatta, hanem ipszilon alakú volt, amelynek főága túlért a két beékelt oldalágon?2 Ha az antropozófus szellemtudomány segítségével követjük ezt a látszólagos ellentmondást, megállapíthatjuk, hogy az Y-kereszt történelmi alakja nincs ellentmondásban a hagyományos függőleges-vízszintes kereszt jelképével. Ellenkezőleg: a kereszt eltérő megjelenési formáihoz mélységes misztérium kapcsolódik.


A latrok T-keresztje

Nézzük meg először a keresztre feszítés pusztán exoterikus körülményeit. A latrok esetében az akkor szokásos T-kereszteket alkalmazták, ezek némileg másmilyenek voltak, mint Krisztus keresztje, mivel függőlegesen álló főtörzsük nem ért túl a vízszintes fán. A latrok kivégzése úgy történt, hogy karjukat kicsavarva a vízszintes gerenda fölött hátrahajlították, és kötelekkel rögzítve, ebben a fájdalmas helyzetben tartották őket. A keresztre feszített halála rendszerint csak napokkal a megkötözés után következett be. A latrokat tehát keresztre feszítették, de a keresztre csak rákötözték őket.


A golgotai Y-kereszt

Jézus Krisztus viszont a kivégzés más, nem kevésbé kegyetlen módjának esett áldozatul: a rászegzéssel való keresztre feszítésnek. A keresztre feszítést nem végezték ilyen formában olyan gyakran, mint ahogy a latrok keresztre feszítése történt. Ilyen kivégzést mégsem első ízben végeztek, ezt tanúsítja, hogy a segédkezők gyakorlottan állították össze a keresztet, rákötözték az Úr testét, majd rászögezték tagjait, és végül felállították a keresztet. (A latroknak maguknak kellett a keresztre felmenniük.)
A rómaiaknak kidolgozott módszerük volt, hogy a rászögeléssel végzett keresztre feszítést szerintük „eredményesen” hajtsák végre. A test fához szögezése ezek szerint megfelelő – főként statikusan stabil – szerkezetet igényelt. Míg a latrok odakötözésük révén saját testük súlyával mintegy maguk stabilizálták a T-kereszt felépítését, addig a golgotai kereszt vízszintes gerendáinak Jézus Krisztus fához szögezett testének súlyát kellett hordozniuk. Ezért Krisztus keresztjénél a két vízszintes gerendát ferdén ékelték a főtörzsbe – ezt évezredek óta így szokták meg minden favázas szerkezetnél, hogy alátámasszák a lefelé húzó terhet, és megakadályozzák, hogy a vízszintes gerendák lefelé megtörjenek. Így adodott, már csak szerkezeti okból is az Y-kereszt.


Krisztus keresztje
aldas-osztas.jpg
Tekintsünk azonban most újabb perspektívából a kereszt ezoterikus jelentőségére. Hiszen már mondtuk, hogy a keresztény hagyomány voltaképpeni függőleges-vízszintes keresztjének jelentőségét semmiképpen sem érinti egy Y-keresztfa történelmi felállítása – ellenkezőleg. A hagyományos kereszt okkult jelentőségét csakis az a körülmény adja meg, hogy a történelmi kereszt egy kibővített ipszilon alakját mutatta. Hogy a Megváltó keze elérje a keresztgerendába előre befúrt lyukakat, úgy kötözték fel kötelekkel, tagjainak óriási megfeszítésével és megnyújtásával az Y-alakú keresztre, hogy ő maga alkotta azt a keresztet, amelyet a keresztény hagyomány teljes joggal ismert el jelképének, a megváltás jelének.
A Megváltó maga alkotja a kereszténység örök jelképét3. Krisztus legyőzte a halált a Golgotán, ez mintegy prófétikusan jut már kifejezésre a megdicsőülés Tabor-hegyi mozdulatában – ezt az okkult történést Raffaello „A megdicsőülés” című művében ragadta meg művészi formában. A megdicsőült lebegő éteri alakjában a három tanítvány azt a történést látta meg előre a Tabor hegyén, amelynek végül is a Golgotán kellett bekövetkeznie.
Ahogyan Rudolf Steiner értelmük szerint tudta felfogni a Golgotán valóban kimondott szavakat: „Éli éli lamma sabaktani” (Istenem, Istenem, hogy megdicsőítettél engem”), amit ezek a halál legyőzését és a Megváltó ezzel kapcsolatos mozdulatát jelenítik meg, úgy „Húsvét” című akvarell festményében is azokat a folyamatokat fejezte ki, amelyek természetesen nem az érzéki szem, hanem az imaginatív éteri látás elé tárulnak. A kép felső részében van a megtisztított étertest fent leírt szélesre tárt, mintegy a világot átölelő megváltó mozdulata; a kép középső és alsó részében a – természetesen szintén csak szellemi szemmel látható – Föld mélyén zajló történés.4
A keresztfa legendája a paradicsomi életfa egyik hajtásáról szól. Szet ezt a hajtást ültette el apjának, Ádámnak a sírjára. Ebből három ág sarjadt ki, amelyek egyetlen törzsben fonódtak össze. A legenda szerint ennek a törzsnek a fájából készült egykor Mózes botja, majd pedig Salamon templomának tartóoszlopaként kellett volna beilleszkednie. Ide nem lehetett azonban áthelyezni, mert még nem jött el annak az ideje, hogy ez a fa újra felvegye az élet fájának szubsztanciáját, és tartóoszlopként illeszkedjék az emberi lény megújult fizikai testének templomába, míg végül Jézus Krisztus keresztjének felépítéséhez használták fel. Ez a fa azonban Ádám Paradicsomból való kiűzetése óta nem volt már az élet fája, mint ahogyan a fizikai test úgynevezett „fantomja”5 is „degenerálódott”6 a bűnbeesés révén.


A tudás fájának az élet fájával való egyesülése

Az élet fájának hajtása mintegy elhalt a luciferi csábítás révén, amelynek az ember az inkarnálódásba való leszállásával esett áldozatul, és csak abban a pillanatban elevenedik meg, amikor Krisztus szelleme áthatja a fizikai halált, mint ahogy a fantomot is Krisztus áldozata „hozta helyre”7. A keresztfán ottmaradt az emberiség „degenerált” fantomja. A keresztfa a halált hozta. Krisztustól viszont az élet született meg rajta – minden égtáj felé szétküldve: keletre, nyugatra, északra és délre.
Ezzel a háttérrel adta át Rudolf Steiner az ezoterikus iskolában sok tanítványának a rózsakeresztes meditációt, olyan halott, fekete kereszt imaginációját, amelyet a keresztény szeretet áldozatának virágai fonnak körül: a piros rózsák. Ezután jön csak létre a belső szem előtt a fehér kereszt: a Megváltó megtisztult éteri alakja8.
Így a kereszt a megváltás példaképévé vált. De félreértenénk a funkcióját, ha nem vennénk tudomást a Megváltó halálának pillanatáig betöltött szerepéről: a római kínzócölöpről, amely minden egyes ember „eredendő bűnének” a kifejeződése9. Csak Krisztus áldozata révén érhető el annak a fának az újjáélesztése, amelyet a keresztfa legendája leír. Ha nem látnánk meg ennek a kínzócölöpnek az átalakulását az akkor megvalósult reális imaginációvá, Krisztus kereszt alakú megváltó mozdulatává, hanem azt a megváltozott keresztet, amely akkor vált csak a megváltás jelképévé, amikor maga Krisztus alakította ki, történelmi tapasztalatnak tekintenénk, akkor az okkult folyamatok hasonló téves értékelése jönne létre, mintha Iskarióti Júdás személyének nagyobb sorsszerű jelentőséget tulajdonítanánk, mint Krisztusnak, mivel a Golgotai Misztérium csak Júdás árulása révén jöhetett létre.
A kereszt jelképének misztériuma az átváltozásban rejlik. Az élet fája akkor lesz az emberé, ha a feltámadási test felöltésének fokán túl az életszellemet is kifejleszti, vagyis eléri étertestének teljes átalakítását. Az ismétlődő földi életek a Paradicsomból való kiűzetéssel kezdtek szükségessé válni, és ez abban a pillanatban szűnik meg, amikor az ember egyesítette magában a tudás fáját az élet fájával.


Megmentés az önként vállalt tehetetlenség útján

A Jézus Krisztus kivégzésére felállított keresztnek van még ezen túlmenően egy további jelentősége is, ez azzal függ össze, hogy az Isten leszállt a Föld mélyébe, és találkozott a szakadékkal. Krisztus áldozatát azért nevezhetjük áldozatnak, mert az Isten átadta magát az emberi test korlátainak, tehetetlenségének. A kereszténységellenes hatalmak önkényének való kiszolgáltatás egyúttal az isteni akarat elfogadását jelentette, és azt is magában foglalta, hogy a Názáreti Jézus kivégzéséhez úgy állították össze a fát, hogy megakadályozza a kereszt és a hozzá erősített lény átalakulását. Hiszen akik összeácsolták, azok természetesen nem az ember fiának megdicsőítésére gondoltak. A kivégzés eszközének Y-alakjában erőteljesen megnyilatkozik az Antikrisztus jele10. Így a halál legyőzése azoknak a hatalmaknak is a legyőzése, akik át akarták adni az életfa egykori hajtását az örök sötétségnek.
A kereszténység utáni művészetben megnyilvánul az a változás, amely a fent jelzett exoterikus és ezoterikus folyamatok megértését jellemzi. Az első században, amikor Krisztust még kozmikus Napszellemnek tartották, nem ismerték a Megváltó kereszten való ábrázolását. Ehelyett, abban a korban, amikor méltányolták, hogy a Nap az ember napszerű tudatának jelképeként a kos csillagképében kelt fel, a bárányt ábrázolták. Krisztusnak ez a kozmikus fogalma elveszett az idők folyamán. De Krisztus első golgotai ábrázolásai szinte még ekkor sem mutatták a keresztfát, hanem Krisztusnak azt a megbocsátó, győzelmes, kiterjesztett karú megváltó mozdulatát, amelyet Raffaello megdicsőülési jelenetéből ismerünk.
 
 
A „szenvedő ember” akkor vált jelentősebbé, amikor már ez a megértés nem létezett. A keresztény művészetet ezentúl a függőleges-vízszintes kereszten ipszilon-alakban függő meggyötört test jellemezte. Ebben nem a megdicsőítés („Istenem, Istenem, hogy megdicsőítettél engem”) fejeződött ki, hanem az „Éli, éli, lamma sabaktani” másik értelmezése: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” – Ahogyan a két értelmezés szinte szögesen ellentétes egymással, úgy az intellektus kifejlődése révén veszendőbe ment az az intuitív tudás is, amely ismerte a keresztfa és Jézus Krisztus kapcsolatának igazi titkát. Ezzel együtt a keresztre feszített ábrázolása is az egykori történelmi tény ellentétévé alakult át. Az Y-alakú kivégzőhely és a felette felemelkedő Megváltó függőleges-vízszintes, kitáruló, győzelmes mozdulata helyett a keresztény megváltás mozdulatának alakjában mutatták a római kínzócölöpöt Jézus Krisztus Y-alakban lefelé süllyedő meggyötört testével.
A kereszt-szimbólum igazi létrejöttének tudása általában veszendőbe ment, de a középkorban emellett még az ebbe a misztériumba beavatott művészek is visszariadtak attól, hogy érzékelhetően láttassák, vagy megnyilatkoztassák a vonatkozó okkult igazságokat, ami aztán a keresztfa és a megváltó mozdulat alakjának felcseréléséhez vezetett.11
Kevés olyan mester volt, aki éppen abban az időben foglalta bele műveibe azokat a titkokat, amelyekre a Legenda Aurea részeként létrejött keresztfa-legenda utalt (például az úgynevezett „Coesfeldi kereszt”). A hagyományos kereszt jelképében az az okkult titok szól érces hangon, amelyet már Platón is meglátott az ókorban, de csak Jézus Krisztus valósított meg: „Krisztusban életté lesz a halál”.

(A Das Goetheanum 2009/15-16 számából
fordította: Dr. Kellner Ágnes)


Jegyzetek

1 A szerkesztőség utalása: lásd Zoran Perowanovits cikkét a rózsakereszt eredetétől a követkető „Das Goetheanum”-ban.
2 V.ö. Anna Katharina Emmerich, Therese Neumann és Judith von Halle írásaival
3 Lásd Judith von Halle: „Ha nem támadt volna fel…” – A Krisztus-stációk a szellemi emberhez vezető úton. Dornach, 2005. április 10-i előadás.
4 Ezért „Húsvét” a címe Rudolf Steiner képének és nem „Nagypéntek” vagy „Golgota”.
5 Lásd: Rudolf Steiner: „Jézustól Krisztushoz” (GA 131), az 1911. október 11-i előadás.
6 Ugyanott
7 Ugyanott
8 Rudolf Steiner: Seelenübungen (GA 267)
9 Rudolf Steiner „Az emberiség egyesülése a Krisztus-impulzus által” (GA 165) ciklusban 1915. december 28-i előadásában a következőket mondja: „Gondolják el, hogy a luciferi kísértés sohasem következett volna be… Az ember a luciferi kísértés folytán sokkal szárazabb, szikkadtabb étertestet hagy hátra, mint anélkül hagyna. Ezt már az a legenda is kifejezi, hogy Ádám sírjából a már kiszáradó paradicsomi fa sarjad ki. Ami azonban itt él a Földben, az a Golgotai Misztérium előtt a luciferien fertőzött étertestben élt. Éppen ebbe az elembe ment át a Názáreti Jézus teste megváltóan, fantomként, ahogyan egyszer utaltam erre a karlsruhei előadásokban. Képzeljék el tehát most Ádám sírját: Ádám fizikai testét átadták a Föld elemeinek, sírjából az elfásodott étertest azt reprezentálja, ami az emberen luciferien fertőzött, és halála után fennmarad. Ez ugyanakkor az a fa, amelyen az embert keresztre feszíthetik. Ez a keresztre feszítés azáltal jön létre, hogy a Názáreti Jézus fantomja itt maradt a Golgotai Misztérium után, és éppen ennek segítségével kapcsolódik a Földhöz. Ez úgy fejeződik ki a legendában, hogy ez a fa az egyik generációból haladt a másikba, és kialakította a golgotai kereszt fáját”.
10 V.ö.: Rudolf Steiner: János Apokalipszise (GA 104) 1908. június 29-i előadás
11 Rudolf Steiner arra utal, hogy egykor hasonló fejlődés révén cserélték fel a Vénusz és a Merkúr bolygók nevét. Lásd például Rudolf Steiner: János Apokalipszise (GA 104) 1908. június 20-i előadás, Egyiptomi mítoszok és misztériumok (GA 106) 1908. szeptember 5-i előadás, Szellemi hierarchiák és tükröződésük a fizikai világban (GA 110) 1909. április 15-i előadás.
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.