Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az Igaz, az Igazság, az emberi fejlődés

 

Steffen Hartmann

Boldogság mandala

 

Az igaz (das Wahre), az igazság (die Wahrheit) és az emberi fejlődés

Bevezetésül idézzük fel magunkban az igaz/valós (das Wahre) és az igazság (die Wahrheit) skolasztikus megkülönböztetését. Aquinói Tamásnál például a következő megfogalmazást találhatjuk, amely elkülöníti egymástól az igazat (das Wahre) és az igazságot (die Wahrheit): „Mert jóllehet egyéb érzékelő lények is tudnak valami igazról/valósról, de egyedül csak az embernek van tudomása az igazság fogalmáról.”1 Tamás a teremtő Isten által megalkotott természetet, a kozmoszt valósnak (das Wahre) tekinti. Erről tudnak az állatok (az „egyéb érzékelő lények”), persze csak az észlelés („wahr-nehmen”) értelmében. De csakis az ember képes a gondolkodása által az igazság fogalmához eljutni; az ember tehát, amikor gondolkodik, akkor túllép az észlelésen („Wahrnehmen”).

Az igaz/valós magában és önmaga által áll fenn, függetlenül az ember megismerő tevékenységétől. Ha viszont az ember a megismerő képességét a világban működő igazra irányítja, akkor keletkezik az igazság. Így az igazság az emberi megismerő tudaton keresztülhaladt igaz. Más szavakkal: az igazság mindig az ember originális megismerésbeli produktuma. Az ember nélkül a világ pusztán igaz/valós (wahr) lenne; az emberi megismerésben ez a valós világ a maga létének egy új fokára jut, és éppen az igazságról való emberi megismerő tudatban.

Ebben a perspektívában szorosan összefonódik két fogalom, amelyek kezdetben egymással ellentétesen is megjelenhetnek: az igazság és a fejlődés.2 Az igazság emberi fejlődés nélkül elgondolhatatlan. Csakis ez az emberi fejlődés hozza létre az igazságot.

Az igazság fogalmának fejlődése Rudolf Steinernél

Ezzel a háttérrel nyer jelentőséget az igazság-fogalom fejlődésére vonatkozó kérdés. Csak ha tudatosítom magamban, hogy mit értek igazságon, csak akkor vihetem véghez tudatosan azt a metamorfózist, amit a létező tesz meg az igazságig a megismerő tevékenységem által. Rudolf Steiner műveiben különféle igazságfelfogások találhatók, amelyeknek egy érdekes és a következőkben röviden felvázolt fejlődés adja az alapját. 1886-ban az ifjú Steiner A goethei világszemlélet ismeretelméletének alapvonásai című művében – bár Hegelt követve – az igazságot „minden általunk birtokolt fogalom általános összehangoltságában” látja.3 Az eszmevilág ilyen belső összehangoltságában és összefüggésében Steiner a szellemi kielégültség élményéhez jut. „Ekkor úgy érezzük, hogy birtokunkban van az igazság”4, olvassuk a mondott könyvben.

Ugyanebben a művében alapozza meg Steiner először a megismerés eszméjét, és megmutatja, hogy a megismerés az észlelet és a fogalom közvetítésében és összekapcsolásában áll. A megismerés steineri eszméjéből adódik az a konzekvencia, hogy az igazság nem található meg egyoldalúan a fogalom elemében. Csak az észlelet és a fogalom szintézise tárja fel a teljes valóságot. Ennélfogva az igazságkeresésnek nem szabad megállnia egy tiszta eszme-átélésben, miként az előbbi idézet feltünteti. Nézetem szerint e korai Steiner-műben itt egy enyhe ellentmondás rejtőzik, amely azonban Steiner saját szellemi fejlődésének produktív hajtóerejévé vált, amennyiben eszme-átélését egyre erősebben kapcsolatba hozta konkrét érzéki és érzékfeletti észleletekkel.

A szív mint megismerő szerv

1902-ben A kereszténység mint misztikus tény előszavában Rudolf Steiner leírja azokat a konfliktusokat, amelyek egyfelől a kereszténységgel való érésszerű kapcsolatból, másfelől egy tisztán ésszerű tudományos cselekvésből adódnak. E belső konfliktusok kapcsán az igazság problémájára is kitér. „Aki az ’igazságot’ nem csak érti, hanem benne és vele él, az az igazságot örökös áramlásban, továbbhaladó, törvényszerű fejlődésben látja, miként a természet összes dolgát.

Az igazságot, mely mellett értelmünk kiáll, a maga természetes fejlődésében előzményeiből, elő-igazságaiból ismerjük meg, és az ember követheti a szívvel az értelmet.”5

Különbséget kell tennünk tehát az igazság megértése és az igazsággal való élés között. Steiner itt mintegy mellesleg megnevezi azt a szervet, amelyet az igazságkeresésbe be kell vonnunk, ha az igazságban való élés realitás akar lenni: ez a szerv a szív. Az értelem (Verstand) az elkülönült egyes észleletekig jut el; az észben (Vernunft) rejlik az a képesség, hogy ezeket az egyes észleleteket együtt lássa, szintetizálja. De csak a szívvel élhetem át az igazságra való törekvésemet, csak azzal érezhetem át szellemileg.6 A szívben az igazság összekapcsolódik individuális életemmel. A szívben mutatkozik meg, hogy egy igazság vajon életképes-e és érzésképes-e. A szív rezdülései, amelyek az igazságra való törekvésünk rezonanciájaként lépnek fel, az igazság tulajdonképpeni hordozói az ember számára.

Ha 1902-ben még azt mondja Steiner, hogy a szív csak akkor követheti a értelmet, ha az igazságot fejlődésben levőnek tekintjük, úgy 1924-ben Az antropozófiai vezérelvekben megint egy új hangsúly jelenik meg, amikor azt írja: „A szívek elkezdenek gondolatokra szert tenni.”7 Itt a mozgás éppenséggel megfordul. Ha eddig a gondolatok a fejből indultak ki, és a szív követte azokat, úgy mostantól a gondolatok eredete a szívben rejlik. A szív ezen a módon egy új megismerő szervvé válik.

Lényegesnek tűnik számomra, hogy megkülönböztessük az adott hétköznapi érzéseket azoktól az új érzésektől, amelyek az igazságra való törekvés során gyulladnak lángra bennünk. Ezek az új érzések többnyire törékenyek-zsengék, nem erőszakosak, a halk zenével hasonlíthatók össze, amit könnyen bármi túlharsog. A hétköznapi tudat az efféle érzéseket leginkább a gondolkodással és a megismeréssel való kapcsolatából ismeri: például a gondolkodással szembeni hálát, vagy azt az örömöt, amit egy régóta keresett ismeret miatt érzünk. De nemcsak új érzések keletkeznek bennünk, amelyek az igazságra való törekvésünk során keletkeznek, hanem a gondolkodás is átalakul, amikor érzésképessé válik. A gondolati-meditatív munka visszhangra talál az érzésben; fokozatosan behatol a szív területére. Úgy tűnik számomra, hogy a gondolatok e behatolása a szív területére az igazság egy új, jövőbemutató dimenzióját nyitja meg előttünk.

Megjelent: Der Europäer 9/8, 2005. június
Fordította: Szabó Attila

 

Jegyzetek:

  1. Aquinói Tamás: Der Prolog des Johannes-Evangeliums, Verlag Freies Geistesleben, 1986. 70. o.
  2. Lásd Steffen Hartmann: Wissenschaftliche Erkenntnis und das Wahrheitsproblem, Der Europäer, 2005. márc.
  3. Rudolf Steiner: Grundlinien einer Erkenntnistheorie der Goetheschen Weltanschauung, Taschenbuchausgabe, 1999. 57.o.
  4. Uo.
  5. Rudolf Steiner: Das Christentum als mystische Tatsache, Taschenbuchausgabe, 1989. 179. o.
  6. „Szíven” itt nem egyszerűen érzést vagy érzületet értek, hanem egészen konkrétan a szívet mint szervet. Mindenesetre nem pusztán a tisztán fizikai szívet, hanem a szívet mint spirituális-fiziológiai szervet, amely magában foglalja a fizikai szívet és a vérkeringést, egyúttal azonban egy olyan „tudat-hely” is, ahol a gondolat és az érzés találkozhat egymással.
  7. Rudolf Steiner: Anthroposophische Leitsätze, Taschenbuchausgabe, 1989. 62. o.

 

 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.