Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hová is tartunk, ha azt sem tudjuk, honnan jövünk ?

 

 
            Az idő tovább melegszik, azonban a farsang jókedve lecsendesedik. Látszólagos csend, nyugalom alakul ki, de - főképp a növényi lét belsejében - óriási életfolyamatok indulnak be. Rügymozdító márciusban beindul a fák nedvkeringése, a rügyek elkezdenek duzzadni, rügyezni. Ez a készületi időszak viszonylag elég hosszú, egyben az áldozati halál ideje is. A meleg hatására a télen elpusztult állati tetemek, növényi maradékok bomlásnak indulnak. Végső pusztulásuk trágyává teszi őket, amely azonban táptalaja az új élet megindulásának. Nem véletlen, hogy a nagyböjt időszaka erre a kozmikus üdvtörténeti időszakra esik. Krisztus kereszthalála olyan áldozat, amely az emberiség számára az örök életet hozta el. A természet megújulása most főképp a biokémiai lét síkján folytatódik. Az időszakot jelölő, Halak csillagkép jelének központi csomója erre a megkötözöttségre, csendes várakozásra, ugyanakkor a növényi lét megindult belső folyamataira, rügyezésre utal. (i)
 

husvet.png

 
 
 
 
 
 
Molnár V. József
Jeles napok az évkörben

Húsvét


A támadás, feltámadás, kikerülés ünnepe. Krisztus feltámadásának napja. Lészpeden a feltámadási szertartásról haza­érkezve, az ünnepi asztalnál a családtagok eképpen szólnak egymáshoz: Feltámadt Krisztus!
 Felelet: Higgyünk valóban.


Húsvét (Vándorló ünnep) 

A feltámadási körmenet közben a négy világ­táj irányában szentségi áldásban szokták ré­szesíteni a papok a körmenet térdeplő részt­vevőit. Szeged-Alsóváros vallásos népe ál­dás közben ezeket mondja: Jézus, Jézus, Jé­zus, Mária, Mária, Mária! - panaszos, ének­lő hangon. Országos hagyománynak számít húsvétra virradóra Jézus keresése (Istenkeresés, Szentasszony követése, szentsírkere­sés). Főleg Székelyföldön a határkerülés rítuselemeivel keveredett ez az ősi szokás. Garamszentbenedeken a szentsírhoz tarto­zott egy feltámadt Krisztust megjelenítő szobor is, olyan helyzetben, mintha a leve­gőben lebegne. Felsőipolyvidék magyar fal­vaiban nagyszombat éjszakáján éjfél előtt a templom bejáratánál gyülekeztek a hívek. A szülők gyermekeiket is magukkal vitték. A templom előtt imádkoztak, könyörögtek, énekeltek, aztán énekszóval sorra látogatták a határkereszteket. A legtávolabbi határke­resztnél volt elrejtve a feltámadt Krisztus szobormása, amelyet diadalmenetben vittek a templomba. Ott kigyulladtak a gyertyák és lobogtak a napraforgószárból készített fák­lyák. Végül a körmenet a temetőbe látoga­tott a már csonkig égett méhviaszgyertyák­kal; a hívek letelepedtek a sírokhoz, s ami­kor hasadt az ég, Krisztus kozmikus táma­data adódott - onnan tértek haza. Hajnalig a templomban ájtatoskodnak Litke palócai; hajnali harangszókor, amikor az ég a földdel összeköttetik, indulnak haza, s megmosda­nak az aranyossá változó patakban. Csanád­apácán nagyszombaton éjfélkor gyűlnek egybe az emberek a templomban, és a feszü­lettel a temetőbe indulnak, hogy megkeres­sék Jézust. Kinn a temetői keresztnél imád­koznak, majd énekelve megkerülik az egész falut. Ekkor mindenki felkel, kimegy az ut­cára és megcsókolja a keresztet. A körmenet a templomba tér vissza. Egyes falvakban a hívek virrasztva várják, hogyan kel föl sír­jából a Nap, amely Jézus jelölője. Hosszú­hetényben a férfinép húsvét éjszakáján egyenként fölszállingózik a Zengő tetejé­re; itt tüzet gyújtanak és áhítattal várják a naptámadatot. Régen a pap ott fönn a he­gyen, a Mindenség templomában - várako­zás közben gyóntatott is. Valamikor Alsó­domború fiatalsága és pásztornépe a falu felső és alsó végén tüzet gyújtott e mágikus éjjelen, s ostorpattogtatással hajtották haj­nalban a tűzhöz a jószágokat. Húsvét hajna­lán az erdélyi evangélikus szász legények ki szoktak vonulni a magaslatokra, hogy a föl­kelő Napban a Húsvéti Bárányt megpillant­sák. Csepel hajdani német Jézus-keresőit a legények lóháton kísérték. Az éjszakai sötét­ben Jézus kínszenvedéséről énekeltek; ami­kor a Nap feljött, a feltámadásról szólt az énekük. A budaörsiek hite szerint a Nap hármat ugrik örömében és megjelenik fé­nyességében a Húsvéti Bárány. A pesthidegkútiak pedig a kálváriai ájtatosság után le­térdelnek, a hajnali Nap felé fordulva imát mondanak és megmosdanak a feltámadás­áldotta harmatban. Kárpátmagyarország számos vidékén, külö­nösképpen az őrző peremeken máig él a húsvéti határkerülés. Húsvét magasztos vir­radatán a régi ember hírül vitte a rábízott­nak, a földnek is az Úr nagy győzelmét, a feltámadást, hogy az ártani akaró rosszat, a természeti csapásokat, a fényesruhás Krisz­tus hatalmával a határtól elrettentse. Az el­múlt század derekán a székelyföldi legé­nyek és fiatal házasemberek Nagyszomba­ton vacsora után a templomot környező te­metőben gyülekeztek, s ott megválasztották elöljáróikat: a főkirálybírót, a dúló-kat, a bíró-kat, a pap-ot, az énekvezető-t és másokat. Aztán zsoltárokat zengedezve templomot kerültek, majd az alkalmi pap imádságot rögtönzött, áldást kért, könyör­gött a veszedelmek elhárításáért. Imádság után végigvonultak a falun imádkozva és énekelve az utcákon is. Végül a határba láto­gattak el. Ott kitakarították a mezei forráso­kat, hogy bő és jó ivóvizet adjanak, megigazították a határcövekeket. Rossz idő esetén csupán a búzatáblákat járták végig; onnan visszatértek a templomba, imádkoztak, majd a pap áldásával és a főkirálybíró intelmeivel szétoszlottak. Ekkor már hajnalo­dott, a legények fenyőágakat törtek, színes szalaggal, cifra pirossal, hímes tojással öltöz­tették, és kedvesük kapujára tűzték. A fiatal házasok pedig dideregtek: az ablakok alatt fázósan bebocsátásukat kérték; eláldot­ták a házbelieket és tréfásan kibeszélték a fiatalok titkát; játékukért jutalmat kaptak. Határjáráskor a szomszédfalvak kerülői­vel is találkoztak. Több falu embere várta együtt a húsvét hajnalon feltámadó Napot, s tűz mellett együtt könyörgött békességért, áldásért. Némely helyen a határjárás után hajnaloztak. A lányos és fiatal menyecskés házak kapujára barkaágat tűztek. Ahol a ka­puról reggelre levették az ágat, oda másnap nem mentek locsolni. (Zalaegerszegen a ha­tárjárókat a pap és a hívek egész a falu végé­ig elkísérték.) A karancsalji palóc lányok és menyecskék húsvétkor tiszta fehérbe öltöznek. A bánáti bolgárok új ruhájukat húsvétkor veszik föl; valamikor országos szokás volt ez. A húsvéti ételszentelést egyes vidékeken ételáldás-nak nevezik. A megszentelt hús­véti eledel megvédte a híveket hosszú böjt után a mértéktelenségtől. A többféle ételnek jelképes szerepe volt. A húsvéti ételek jel­legzetes régi neve kókonya° (kalács, sonka, bárány, tojás, só), keleti eredetű nevén pe­dig páska°. A századfordulón Göcsejben sonkát, kalácsot, tojást, tormát küldtek szen­telésre egy kengyeles kosárban. A családban mindahányan először a tormából ettek, hogy Krisztus keserűségét idézzék meg magukban. Aki a húst nem küldte szentelés­re, az nagyszombat este a kosárba helyezett ételeket az első ház ablakába tette, s az Úr angyala ott megáldotta. Evéskor a szentelt tojásból megkínálták egymást. Nagyon megjegyezték, hogy kivel ették, mert ha az erdőben eltévedtek, csak az illetőre kellett gondolniuk és nyomban eligazodtak. Zalá­ban a század elején azok az uradalmi cselé­dek, pásztorok, akik távol éltek a templom­tól, húsvét hajnali eledelüket tarisznyában, kosárban kiakasztották a fákra. Ilyenkor a világot szentelő pápa megáldotta az ő étele­iket is. Kethelyen régen úgy vélekedtek, hogy ahány darabka szentelt hús esik a földre, annyi iccével kevesebb zsírja adódik a disznajuknak, s ahány szem morzsa lehull a kalácsból, annyival kevesebb búzájuk te­rem. Felsőberkifaluban a szentűttet elő­ször a méhekhez vitték; keresztet vetettek vele a kasokra. Tojást, sonkát, kenyeret, bort szenteltettek a zamárdiak, s azt tartották, aki az áldott piros tojásból eszik, nem fog szent­ség nélkül meghalni. Városdombon a szen­telésre egész ebédösvéka ételt vittek a fe­jükön a menyecskék. Az ételeskosarat hím­zett terítővel takarták le, ezeket máskor csak a poszita°, az újszülött anyjához vitt étel­hez vették elő. A templomban aztán a félig kibontott kosarakat a pad mellé helyezték, szertartás után letakarták; siettek haza, szó­ba nem álltak senkivel. A szenteltet húsvét reggelén kezdték meg. Számos vidéken a gazda két falatot készített, az egyiket a tűz­be, a másikat pedig a kútba vetette. A pölöskeiek egy patkó kalácsot, egy jó szelet sonkát és kolbászt szentelés után a templom lépcsőjén várakozó szegényeknek adták. A szentelttel háromszor megkerítették a há­zat Bátya asszonyai. Ipoly felsővidékén az újasszony legelső teendője a húsvéti abrosz hímzése; a lakodalmas kalácsot is ebben vit­ték a lakodalmas házhoz. Régebben a vető­abroszt is megáldották a templomban, dél­ben az ebédnél ezt terítették föl az asztalra. Szilhalom asszonyai a megszentelendő éte­lek mellé gyolcszacskóban kukorica- és ár­paszemeket tettek; s a jószág ünnepi takar­mányába szórták. Istensegítsen kokonyát (húsvéti kalácsot), piros tojást, sonkát, sza­lonnát, kolbászt, tormát, fokhagymát, sót szenteltettek a napkelti misén. Éhomra ették a gyerekek is; az ételt a családfő osztotta szét. A gyónást sokan hagyták húsvét nap­jára, hogy áldozás után a szenteltből a ke­gyelem frissességében egyenek. A pászka: sonka, tojás, túró, vaj, bárány, torma és bor a szabolcsi görög katolikusoknál. Az ünnepé­lyes szentelés után valósággal menekülnek vele otthonukba; azt tartják ugyanis, hogy, aki leghátul marad, még abban az esztendő­ben meghal. Az ópályi lányok a szentelt pászkát a fejük fölé szokták emelni, s mon­dogatták: híres legyek, mint a pászka! Anarcson a szentelésből hazavitt pászkát körülhordozzák a házban, hogy a gonosz meg a férgek messze kerüljenek onnan. A gazdaasszony Cséken a pászka tetejére tész­tából formált öt szentsebet és a kínzáseszkö­zöket teszi. Egészbe sütötték meg a húsvéti bárányt Budaörs né­metjei. A tojás is az ősi húsvéti eledelekhez tartozik. A tojás, az életnek, az átváltozás­nak, az újjászületésnek archaikus jelképe. Amint a tojásból élet kel, éppúgy támad föl Krisztus is a sírjából. Csíkmenaságban a pi­ros héj Krisztus elhullatott vére, alatta a fe­hér, belső festetlen rész pedig a verejtéke. A körmendiek azt tartják, amikor Jézust ke­resztre feszítették, odament egy asszony, kötényében tojással. Egy csöpp vér csep­pent a tojásra és az megpirosodott nyom­ban. A keresztszülők húsvétkor a feltáma­dást jelentő tojást elküldték keresztgyerme­keiknek. Városdombón a kereszt- és bérma­komák, komaasszonyok korozsmával tisz­telték meg egymást: szép fehér abroszba fo­gott hímes tojással, almával, süteménnyel. A meglátogatott hasonlóval viszonozza. A ko­malátogatás a keresztgyermek menyegzőjé­ig tart. Konyár református faluban az első meghúzott barázdába helyezett tojást be­szántották. Másutt a vetőzsákba tették, s ar­ról vetettek. Sövényházán, amikor először viszik valahova az újszülöttet, a vendéglátó háziasszony egy pirosra sült cipóval megke­ríti a gyermek arcát, mondván: ilyen szép lögyél, ilyen jó lögyél, mint ez a cipó. A ci­pót később koldusnak adják. A gyermek egy tojást is kap, amelyet édesanyja otthon meg­főz és egy csipetnyit a magzat szájába tesz, hogy hamarabb megtanuljon beszélni, az Urat dicsérni. Az egykori Istensegíts hívei a szentsír elé fektetett feszülethez piros tojást tettek. A húsvéti tojással összefüggő elnye­rős játék a tojássütés, koccintás, kókányolás; Istensegítsen kosolás, a moldvai csán­góknál csokkantás, Magyarózdon törökö­zés. Két tojást összeütnek, akié összetörik, veszít. A húsvéti sonkát sok helyen úgy eszik, hogy csontot nem törnek benne. Evése az algyői­ek szerint megvédi az embert, hogy kígyó ne másszék a szájába ebéd utáni pihenőn, nyá­ron kint a földön. A tormának, hagymának, sónak ősi gonoszűző szerepe van, csakúgy, mint a fokhagymának. A szentelt sóból a gazdaasszony némely vidéken dagasztáskor a tésztába tesz; de e szentelményből az álla­tok eledelébe is kerül. Göcsejben, Sióagár­don a sonka egy darabka csontját a kémény füstjárójára szokták tenni, hogy a tűzvész tá­vol maradjon. Lesenceújfaluban a rosszul termő fára akasztják ugyanezt. A sonkacsont velőjéből készítették a betegségről való ke­nőcsöt Homokmégy asszonyai. Vámosmis­kén, Zalavégen, Búcsúszentlászlón egy szentelt piros tojást pohárban a tisztaszoba szekrényének tetejére tesznek. Versed soká­cai húsvét napján egy megáldott piros tojást hozzátartozójuk sírjára visznek. Egy szentelt tojást a kútba dobtak régen a nagysimo­nyiak. Kisáron az első kihajtáskor tojáson át ment ki a portáról a jószág. A szentelt étel maradványait is megbecsülték. Cslccseke­falván a tüzes sebet megégetett szentelt mor­zsa füstjével orvosolták; nyáron pedig ve­rébkár ellen hintették a gabonaföldekre. Máshol tűzbe vetették, hogy ne kerüljön ok­talan állat szájába. Az istálló gerendájára kö­tözik a sonka csontját Csíkszentkirályon, hogy a szépasszonyok ne bogozzák össze a lovak farkát és sörényét. A szegedi tájon a szentelt tojáshéjat a kerti vetemények kap­ják meg és az aprójószággal etetik meg, van ahol a szőlő négy sarkába ássák: Húsvét a rokonság látogatásának, a harago­sok fölkeresésének alkalmát is hozta. A ki­ben-kiben föltámadt Krisztus kért bocsána­tot ilyenkor a másiktól, s ő volt a megbocsá­tó is.

Molnár V. József
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.