Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ita Wegman Az ember belső folyamatainak szemlélése az őszi Mihály- időszakkal összefüggésben

 

Ita Wegman

Az ember belső folyamatainak szemlélése az őszi Mihály-időszakkal összefüggésben

Egy jelentős Mihály-előadásában – melyet 1923. októberében, Dornachban tartott, – Rudolf Steiner Mihály arkangyal működésének jelentőségéről beszélt az emberéletben és a kultúr- és világfejlődésben. Mihály egész működését a következő Spruchban mintegy összefoglalta, szavakba öntötte, melyeket szellemi magasságokból hozott le, és amelyeket megtalálunk a világmindenség asztrálfényébe beírva:

 

O, Mensch,
Du bildest es zu deinem Dienste,
Du offenbarst es seinem Stoffeswerte nach
In vielen deiner Werke.
Es wird dir Heil jedoch erst sein,
Wenn dir sich offenbart
Seines Geistes Hochgewalt.

(Ó, ember,
saját szolgálatodra képezed,
megnyilvánítod anyagi értéke szerint
sok művedben.
Üdvödre mégis csak akkor fog válni,
ha számodra megnyilatkozik
Szelleme hatalma.)

 

Belső szükségszerűség, hogy most, a Mihály-időszakban arra törekedjünk, hogy megértsük és átéljük azt, ami ilyenkor, az őszi Mihály-időszakban végbemegy a világmindenségben mint makrokozmoszban, és az emberben mint mikrokozmoszban. Mindenkinek feladata, hogy most ezzel foglalkozzon, aki benne akar állni korunk szellemi kultúrájában, melyben Mihályé a vezetés, aki impulzusait át akarja adni az embernek.

Mihály helyes megértése azok számára is hallatlan jelentőséggel fog bírni, akik a gyógyítóművészet rejtélyeivel foglalkoznak, és akik komolyan veszik az emberben működő gyógyító hatások megismerését. Azt a kérdést kell magunknak feltenni, hogy tulajdonképpen mi az, amiről azt mondják, hogy az anyagban nyilatkozik meg az emberiség szolgálatára, ami azonban csak akkor válik az ember üdvére, ha azt a maga szellemiségében képes megismerni.

Ha világossá tesszük, hogy jelenlegi fejlődésében a mai kultúra hogyan mutatkozik meg számunkra, akkor az anyag, a matéria az, ami az emberek érdeklődését uralja. Olyan kultúrában élünk, mely csak a látható-anyagit ismeri el realitásként, melyben az emberek minden energiát, kitartást, minden gondolkodási képességet arra használnak, hogy leküzdjék és a maguk számára használhatóvá tegyék a földi anyagot. A matéria szellemisége a mai tudat számára nem rendelkezik azzal a jelentőséggel, mint korábbi időkben, korábbi kultúrákban. És a gépek korszakában élünk, ahol az emberek eloldódva minden spirituálistól, a matériát akarják megdolgozni, és földi szükségleteiknek alávetni. Éppen a gépek és mindaz, ami velük összefügg, áll előttünk lényeges kultúrfaktorként, és ez a vasra irányítja figyelmünket, mint korunk egyik legfontosabb szubsztanciájára, ami szolgálatunkra áll, és műveinkben anyagként megnyilatkozik.

Ez a matériának átadottság, ez a magunk és az anyag összekapcsolása és saját céljainkra használása az emberiség fejlődése számára szükségszerű volt. Mégis, ma a jelenkorban egy olyan időpontban állunk, amikor az embernek mindazok elismerése mellett, ami a materialista gondolkodásmód vívmánya, el kell jutnia ahhoz, hogy ismét megragadja és átélje a szellemet, ami a matéria mögött működik. Ha nem sikerülne magát ezzel a szellemiséggel újból összekötni, akkor igájába kényszerítené ez az általa a szellemtől megfosztott világ, ami által az arimáni lények egyre nagyobb befolyáshoz juthatnának.

Ezt a veszélyt akkor kerülheti el az ember, ha érzékeit ismét nyitottá tudja tenni az iránt, hogy mi Mihály missziója az emberiség fejlődésében. Akkor meg fogja érteni, hogy kultúránk átszellemesítése hogyan függ össze Mihály ezen működésével. Meg fogja tanulni átélni, hogy miféle kapcsolatai vannak a vasnak, melyből mai kultúránk az eszközeit készíti, azzal a szubsztanciával, amely meteorvasként a csillagvilágból a Földre aláhull. Ezzel a meteorvassá sűrűsödött szubsztanciával szellemileg össze van kötve az az erő, amely a világtérben azzá a karddá formálódik, melyet Mihály használ, amellyel a materializmus elleni harcot folytatja, amin keresztül a sárkány birtokba akarja venni a Földet és az embert.

Ami a Föld környezetében az égi és földi hatalmak közötti grandiózus küzdelemként zajlik, annak megtaláljuk a tükörképét az emberben, a világmindenség – a makrokozmosz – mikrokozmikus képmásában.

Milyen következményekkel jár ez a küzdelem a mikrokozmoszra nézve?

Meg kell tanulnunk megérteni, hogy az ember hogyan van az ég és a Föld közé állítva, hogyan hatnak bele és hogyan érvényesülnek benne a földi és a kozmikus erők. Akkor megmutatkozik, hogy organizmusa fiziológiai folyamataiban és gondolkodása, érzése és akarata megnyilvánulásaiban ezek a hatások hogyan ismerhetők fel. Hármasan tagoltnak kell átélnünk saját magunkban a fiziológiai életfolyamatokat, melyek az organizmusban az alsó emberben, a fej- illetve a középső emberben lejátszódnak. Így beszélünk egy szulfurfolyamatról, ami egyfajta égési folyamat, melyben az anyagcsere és minden, ami vele összefügg, lezajlik. Ez a folyamat a növényben a virágzás folyamatához hasonló, és azáltal jön létre, hogy a fizikaiéteri folyamatok kölcsönhatásba lépnek az asztrális behatásokkal.

Nos, a növény virágzási folyamata másrészt úgy is leírható, mint egyfajta állat-képző folyamat, ami keletkezésében feltartóztattatott, csakhogy a növénynél, minthogy rá az asztrális világ csak kívülről hat, nem jut el olyan folyamatokig, mint amilyenek csak az állati organizmusban találhatóak, és amelyek ez organizmus emésztésével, légzésével és vérképzésével állnak összefüggésben. És míg a növénynél csak az állattá válás egy tendenciájáról beszélhetünk, addig az emberben ezt az állat-képző folyamatot magát mindazokban a folyamatokban megtaláljuk, amelyek lejátszódnak az emésztési, légzési és vérképző folyamataiban, melyekben az ember bensejében az asztráltestnek tevékeny része van. Hogy ez az állat-képző folyamat az alsó emberben meghatározott keretek között visszatartatik, azt az énnek köszönhetjük, ami túlvezet minket az állaton, és elvezet ember-mivoltunkhoz. – Az anyagcsere-végtagrendszerben az ember ezen túl a földi erőkkel is bensőséges kapcsolatban áll.

A felső ember, az ideg-érzékelő ember ezzel szemben a földön kívüli, a csillagerőkkel áll kapcsolatban. Ugyanakkor azonban az ideg-érzéki rendszerben is megtaláljuk a leépítő folyamatokat, amelyek összehasonlíthatóak a külső természetben zajló ásványosító, sóképző folyamatokkal, amelyekre az emberi organizációnak szüksége van ahhoz, hogy az ember eljuthasson a tudatos átéléshez.

Ezek között, a középső vagy ritmikus emberben az úgynevezett merkuriális folyamatok működnek, melyek a légzésben és a vérkeringésben futnak le, és azokkal az erőkkel – a fény- és levegőerőkkel – állnak kapcsolatban, melyek a Föld környezetében találhatóak. A merkuriálisat az emberben is úgy kell szemlélnünk, mint ami egyensúlyt tart a fény és a nehézség, a földi és a földön kívüli hatások között.

Ezek a folyamatok állandóan zajlanak az emberi organizmusban, és az ember egészsége annak a kifejeződése, hogy ezek a benne lejátszódó folyamatok harmóniában működnek együtt. És a betegség annak a következménye, ha ezek közül az életfolyamatok közül egyiknek vagy másiknak sikerül előtérbe kerülnie.

Nos, ezeket az emberben zajló fiziológiai folyamatokat az éves körforgáson belül a különböző évszakok különbözőképpen befolyásolják. Így a téli időszakban különösen a sófolyamatok lépnek előtérbe, és ezzel összefüggésben áll egy tudatosabb élet, amikor az ember tettereje kevésbé kifelé irányul, inkább befelé fordul, és azzal a lehetőséggel bír, hogy finom, érzékeny gondolkodással az élet rejtélyeihez közelítsen.

A nyári időszakban elkezdődik a szulfurfolyamatok fokozódása, melyek a nyár derekán jutnak tetőpontjukra. Az ember úgy érzi, hogy a benne zajló életfolyamatok is felfokozódnak, ösztönzik a külső élet iránti odaadását, és egyre inkább a földi erők érvényesülnek benne. Ezzel összefüggésben áll a másik oldalon a tudat letompulása; amikor az anyagcserefolyamatai túlburjánzanak, akkor az ember a gondolkodásában kevésbé világos, és felmerül annak a veszélye, hogy belevész egy álomszerű állapotba. Míg a nyári időszakban asztrálteste a fokozódó égési folyamatok révén kifelé egyre világítóbbá és ragyogóbbá válik, addig a sárkány- és kígyóképződmények, melyek a földből nyomulnak felfelé, megkísérlik ezekben a felfokozott szulfurfolyamatokban kiélni magukat, és azért, hogy hatalmukba keríthessék, a tudatát teljesen elködösíteni.

Ebben a veszélyben az embernek segítségére vannak az istenek, segítő erőket küldenek számára, hogy erősítsék tudatát. Mihály az, aki segítő seregeivel őszidőben az ember segítségére siet. A meteorvas ereje révén, amit ilyenkor számos hullócsillag formájában az égen megfigyelhetünk, a Földről felszálló kénfolyamatokkal ellentétes hatás működik. Mihály a vas szellemi erejével küzd a sárkány ellen, aki elő akar lépni; az arimáni lények ellen, akik be akarnak szivárogni a felfokozottan szulfurikus folyamatokba, gyógyító világerőként Mihály vas kardja harcol, és megszabadítja az embert félelmétől és rettegésétől, ami mindig olyankor keríti hatalmába, amikor tudata nem tud világosan működni.

Mi történik reálisan az emberi organizmusban, amikor az asztrális szférában Mihály és a sárkány harca zajlik? Egy csodálatosan komplikált folyamat megy végbe ezzel egyidejűleg. A vér, ami az egész testet átáramolja, és a vörös vértesteket tartalmazza, telítődik a vas erőivel. Az organizmus képessé válik arra, hogy több vasat vegyen fel magába és azt színanyagával, a hemoglobinnal összekapcsolja. És ami a kozmoszban végbemegy, amikor a meteorok világító erőként a csillagokból a világtéren keresztülrepülnek, és megakadályozzák, hogy az arimáni szellem fölemelkedjen és kiterjedjen, egy ennek megfelelő folyamat játszódik le kicsiben a vérben feldúsult vasfolyamat révén. Amikor az őszi időszakban az ember lelki-szellemi erői ismét felébresztetnek, akkor az ember abban a helyzetben van, hogy vérének vaserőit ennek megfelelően megsokszorozza, és szembeállítsa a szulfurfolyamatokkal, melyek el akarják árasztani. Az organizmus a vaserőkkel telített vörös vértestek révén mintha számtalan meteorral lenne telehintve. Így az egész organizmust gyógyító erők árasztják el, és megszabadítják mindattól, ami beteggé akarja tenni, és ami félelemként és rettegésként él benne.

Gyakran tudattalanul éljük át ezt a félelmet és rettegést, ami depresszív hangulatokban nyilvánulhat meg, de fizikai fáradtsághoz vagy kimerültséghez is vezethet, ha az organizmus nincs abban a helyzetben, hogy a maga védelmére elegendő vaserőt mozgósítson. Itt az orvos, aki ismeri ezeket az emberben zajló folyamatokat, a természetet segítően támogathatja, ha egy ilyen embernek megfelelő vasat ad.

Ami az éves körforgás nagy ritmusában az emberi organizmusban végbemegy a földi és kozmikus erőhatások váltakozásában, mint a környező természet történéseinek átéléséből származó egészségesítő és megbetegítő hatások feltorlódása és leapadása, az tovább is tükröződik abban, ami az emberben, felébredés-elalvás közötti napi ritmusában megfigyelhető. Az alvásban, amikor a tudatos tevékenység nyugalomba jut, amikor az asztráltest és az én kioldódnak, akkor eleven felépítés zajlik az étertest és fizikai test révén, az anyagcsererendszerből kiindulva, míg a tudatos nappali életben elsősorban a leépítő erők működnek. Az emberi organizáció alsó és felső folyamatainak ez a naponta ismétlődő kölcsönhatása mindig rejt magában egy veszélyt, ha az ember nincs abban a helyzetben, hogy nappal meg tudjon teremteni egy egészséges kiegyenlítést azon folyamatok által, melyek az énben és az asztráltestben zajló tevékenységéhez kötődnek.

Azért, hogy az ember naponta le tudja küzdeni ezt a veszélyt, jelen van benne a vas, ami a vérében kering. Enélkül a vas nélkül a vér mindig beteg lenne, és ezen vas révén a vérben folyamatosan, terészetes módon egy csodálatos gyógyítási folyamat megy végbe. A vas sugárzó erejének az anyagcserét állandóan egészséges határok között kell tartania, és ki kell egyenlítenie azt, ami szulfurfolyamatként belehat a vérbe; különben megbetegedne az ember. A sápkórságtól (Bleichsucht) eltekintve, más betegség-jelenségek is vannak, amelyek alapvetően azzal függenek össze, hogy az organizmusnak nem áll rendelkezésére elegendő vaserő, hogy az anyagcseréből kiinduló megbetegítő befolyásokkal szemben megvédje magát.

Így tehát az, ami naponta fiziológiailag lejátszódik az emberi organizmusban, fokozódáson megy keresztül a nyárból őszbe fordulás idején. És az ember, aki a régi korokban még rendelkezett azzal a képességel, hogy együttérezze mindazt, ami benne és körülötte végbemegy, a Mihály-időszakot segítő erőivel ünnepi időszakként élte át, melyben azt ünnepelte, hogy Mihály megszabadította attól a veszélytől, ami azzal fenyegette, hogy Arimán körbehálózza. A jelenkor emberének is el kellene jutnia ehhez. Újból meg kellene tanulnia átélni azt, ahogy Mihály belső szabadsághoz akarja segíteni; azt, hogy megszabadíthatja a félelemtől és rettegéstől, és hogy Mihály erői gyógyító erők. Az embernek saját akaratából, tudatosan kellene ismét összekötni magát mindazzal, ami a világmindenségben és saját magában Mihály-erőként működik. Akkor korszellemként Mihálynak is lesz lehetősége, hogy összekösse magát velünk, emberekkel, és hogy impulzusait az emberiségnek adja. És akkor megszületik annak lehetősége, hogy a Mihály-ünnepet ismét – és valóban a mi korunk szellemének megfelelően – ünnepelhessük.

Fordította: Kádas Ágnes

Natura folyóirat, 1. évf. 2. szám, 1926. augusztus, újra megjelent: Im Anbruch des Wirkens für eine Erweiterung der Heilkunst, Natura Verlag Arlesheim, 1974.