Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ruth Mandera A növény és az ember ég és föld között

 

Mert hűségesek mindhalálig,                                                 koszoru.jpg                            
isteniek egyedül a virágok,
egyszóval a növényi lét,                                                     
velünk szemben,kik jövünk és megyünk.

Világunk száraz keresztjére
gyönyörű dísznek elhelyezve,
tépett füzérként fölszegezve,
mi elkallódunk,ők hazatalálnak.
            Pilinszky János: Mi és a virágok

 


 

 

 

 

 

A NÖVÉNY ÉS AZ EMBER ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT

Ruth Mandera elõadásáról készült jegyzet alapján

„Keresed a legmagasabbat.
A növény megtanít rá.
Ami ő akaratlanul,
Légy te az akarva –
Ez az!”

(Schiller)

Az élő növényt körülveszi az elemek világa: föld, víz – fény, levegő, hő. A föld és az ég között fejlődik a növény, és középső régiójában bontakoznak ki a levelei. Ezen a középső területen képes a növény élő, eleven elemi szubsztanciákat termelni. A gyökerével a talajból felvett ásványokat felfelé vezeti. Levelei felső felületével befogadja a fényt, az alsó felületén pedig apró nyílások vannak, melyekkel a levegőt veszi fel és engedi ki. Szén-dioxidot (CO2) tart meg a levegőből, és oxigént (O2) ad le a környezete számára. Ezek a minőségek (föld-víz-levegő-fény) nem eleven minőségek. De hozzásegítik az élő, eleven lényt – mikor a növény ezeket felveszi magába –, hogy élő szubsztanciákat hozzon létre. Azután ez az eleven szubsztancia, amit a levél létrehoz, nem marad meg a levélben. Létrejöttekor a növény továbbvezeti azt fölfelé és lefelé is.

Mi, emberek, nem vagyunk képesek eleven szubsztanciákat létrehozni. Hogy élni tudjunk, eleven növényeket és állatokat kell megennünk.

Ha elkezdünk megfigyelni egy növényt, láthatjuk, hogy egyre növekszik, és zöld leveleket hoz létre. Azonban szembejön ezzel a növekedéssel felülről a növény lelkisége. Könnyen aztgondolhatnánk, hogy a növény lelke a virága. De nem így van. A növény lelkisége, ahogy Rudolf Steiner a mezőgazdasági kurzuson ezt nagyon egyszerűen ábrázolta, a növény fölött és körülötte található (az ábrán fölül pirossal rajzolva). Ez a lelki érintés jelenik meg a növény formájában. Steiner a gyökérrégió köré is rajzolt egy formát, amire azt mondta, hogy az a komposzt és a trágya, amit az ember készít és helyez el a növény számára. A lelki érintés hozzátartozik minden növényhez, de a mai korban jó, ha az ember is ad valamit a növény számára. Ezzel segítheti, hogy a növény fejleszteni tudja a maga lényét.

A gyökerekre mindig úgy gondolunk, hogy azok szubsztanciákat vesznek fel. De a mai ismereteinkkel már az is jól követhető, hogy a gyökerek nemcsak felvesznek, hanem le is adnak szubsztanciákat az ott élő baktériumok és gombák számára. Elsősorban fehérjéket és cukrokat. Csaknem minden növény bensőséges viszonyban él egy bizonyos gombával (endo- és ektomikorhiza = gyökérgombák).

A növény tehát nem él egyedül a földben. Szubsztanciákat ad le, és megengedi, hogy a gombák behatoljanak a saját szöveteibe. Egészséges növényeknél ebben egy megfelelő egyensúly áll fenn. A gomba ott van, ahol lennie kell, és nem hatol mélyebben a növénybe. A gombáknak jó képességük van arra, hogy az ásványokat kioldják a talajból, feldolgozzák és továbbadják a növénynek.

Egyes növények gyökerein kis gömböcskék találhatók, amelyekben baktériumok élnek. A pillangós virágú növények baktériumokkal élnek együtt. A baktériumok nitrogént ajándékoznak a növénynek, az pedig cukrot és egyéb anyagok adományoz a baktériumoknak. A gyökérzónában tehát a növénynek egészen pici élőlényekkel van kapcsolata.

     

A virág a színével, illatával, formájával beszél. A különleges forma úgy keletkezik, hogy a zöld levelek megváltoztatják az alakjukat. Míg a zöld levelek rendesen egymás után következnek, a virágnál több levél jelenik meg egyszerre. Valójában maguk a porzók is mindlevelek. Ezt a változást a lelkiség érintése hozza létre, ennek hatására tud létrehozni a sok levél együtt, egyszerre egy egységet. (Ahogy egy embercsoportnál egy közös ideál, eszme létre tud hozni egy közös tevékenységet.) A növények rendkívül sokféle virágot hoznak létre. Ehhez képest a zöld levelek mindig egy kicsit unalmasak. Ám a lelki érintés lehetővé teszi, hogy a növény mélyebben megmutassa belső kvalitását. Ebben a növény rendkívül kreatív.

Nézzünk meg egy árnikát! Azt látjuk, hogy középen pici, a szélein körben pedig hosszúkás virágok vannak, de az egészet a lelkiség úgy fogja össze, mintha egyetlen virág lenne. Összefogja a különböző szerveket, és ezáltal egy fölérendelt minőséget hoz létre.

A rovarok, méhek és pillangók azért jönnek a virághoz, hogy elvigyenek valamit, amire szükségük van. A méhnek szüksége van a virágporra, amit megeszik, és visz belőle a családjának is. A pillangó is azért jön, mert szüksége van nektárra a virágtól. A növényben tehát itt felül, ahol a virág van, olyasmit találunk, ami eltávozik a növénytől. Leadja a nektárt és a virágport, miközben a rovarok elvégzik a megtermékenyítését.

Vannak virágok, mint például a zsálya, amely rá is csukódik a rovarra, amikor az a kelyhébe repül, hogy a hátára tehesse a virágport. Itt még inkább érezhető, hogy virág és méh összetartoznak. Nem tud élni egyik a másik nélkül. Egyes növényeknél ez odáig jut, például a vad orchideáknál, hogy a virág egészen állatszerűnek tűnik. Olyan is van közöttük, amelyik épp egy bizonyos rovar nőstényére hasonlít, ezért a hím rovar eljön hozzá, hogy egyesüljön vele. Ekkor záródik be a virág, és teszi a rovar hátára a virágport. A virágrégióban tehát rendkívül változatos az állatokkal, rovarokkal való kapcsolat.

A virág a növény fejlődésének a csúcspontja. Miután létrejött, a rovarok virágport hoznak a virág bibéjére. A bibe is egy levél valójában, ami saját magával nőtt össze (előfordul olyan növény, ahol páronként nőnek össze a levelek, azután pedig a párok egymáshoz, és abból lesz egy közös forma stb.). A bibe rendelkezik azzal az érzékenységgel, hogy eldöntse, belenövekedhet-e az érkező virágpor, vagy sem. Neki kell eldöntenie, hogy a virágpor hozzátartozik-e, vagy sem. Ha nem, akkor egy határt képez. Ha igen, a virágpor behatolhat és megtermékenyítheti a magkezdeményt.

Amikor ez megtörténik, a növény élete egészen megváltozik. Eltűnik a virág szépsége. A növény élete eltűnik, a forma megmerevedik és kiszárad. Különösnek találhatjuk, hogy mindez nem a környezet hatására történik, a környezet minőségei ugyanazok maradnak, talán csak a hőből van több. A növény létrehoz egy belső teret a megtermékenyítéshez, lezárja magát. Ami ezután megmarad, az a növény tengelye ég és föld között és a magház, ami kerekded és zárt. Ugyanakkor van benne valami, amit magnak nevezünk.

Mi, emberek, nemigen szeretjük, amikor az életünkben az, ami először szépként jelenik meg – elszárad, lezárja magát és ott marad önmagában. Se a saját életünkben, se a gazdasági életben nem szeretjük ezt. De itt a növénynél láthatjuk, hogy egyidejűleg megjelenik valami új. A növény a világ számára hozza létre a magokat. Egy része a földbe kerül, de jó részét az ember és az állatok számára hozza létre. A szubsztanciáit összegyűjti a magban, és ezt ajándékozza tovább.

Vannak növények, amelyek ezt a folyamatot egyéves életciklus alatt viszik végbe, és létezik sok olyan növény is – mint például a gyümölcsfák –, amely képes ezeket a folyamatokat egymás mellett tartani.

Most ismét feltehetjük a kérdést: mi egy növény akaratlanul? Mit mutat számunkra a növény? Középen szubsztanciákat hoz létre, amelyből elajándékoz valamennyit lent a gyökérben az alacsonyabb rendű lényeknek, fenn a repülő lényeknek, rovaroknak. Mikor pedig felvette magába a halálfolyamatot, lehetségessé válik, hogy melegvérű lényeknek ajándékozzon szubsztanciákat. Azt mondhatjuk, hogy feláldozta magát.

A növény életének ilyenfajta szemlélése után másképp nézhetünk rá az emberre is. Rudolf Steiner Edith Maryonnal készített szoborcsoportja sokat segíthet nekünk az ember lényének megértésében, ebben az összefüggésben is. Sokat lehetne beszélni erről a 9 m magas, fából faragott szoborról, de most csupán egy szempontból említjük. Úgy, ahogy a növényről beszéltünk, amely az alsó (földi) és a felső (lelki) régió között helyezkedik el, és van egy középső teremtő régiója, ahol létrehoz valamit, amit azután továbbad felfelé és lefelé is.

Egy ember sokkal több, mint egy növény. Lehetősége van sokkal nagyobb erőkkel dolgozni. A középső alak az ember képe, akinek dűlőre kell jutnia a föld és a halál erőivel; és meg kell küzdenie a szépség, az álmok és illúziók feloldóerőivel is. Szükségünk van mindkettőre. Emberként bennünk – a csontjainkban – benne van a halál; és a vérünkben benne van a lelkesedés, a fantázia, a vízió. Mindennap feladatunk, hogy a két polaritás között egyensúlyt tartsunk.

Ahogy erről Rudolf Steiner beszélt: emberként az öntudatot kell gyakorolnunk – amire a növény nem képes –, de ennek az öntudatnak, a növényhez hasonlóan, önzetlennek kell lennie. Öntudat és önzetlenség egyidejűleg – sokat kell dolgoznunk azon, hogy megértsük, mit jelent ez: önmagunknál (önmagunkban) lenni és ugyanakkor önzetlenül (önmagunkról lemondva) ajándékozni tudni.

Ruth Mandera 2008. november 29-én a Szabad Gondolatok Házában tartott előadása alapján a jegyzetet készítette: Stráma Éva

__________ 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.