Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


BÁTOR mese

 

SZANTICSKA A FÜLEMÜLÉK VÖLGYE
Cserehát egyik legeldugottabb és legszebb völgyében fekvő falu Szanticska, Magyarország legkisebb települése a maga húsz lakóházávál, s amelynek neve Szent Istvánt idézi, hisz az államalapító „szentecskét’ az itt élő tótok így becézték.
    

szanticska.jpg

 
 
 
A léhi óvodásokkal itt töltjük a Szent Mihály napot több éve már. Ez a mese is itt született, ez a mi történetünk.
Döbrentey Ildikó – Gryllus Vilmos
 
Madár voltam álmomban,
Fenn az égen daloltam,
Olyan dal volt, amit én még
Addig sosem hallottam.

Madár voltam álmomban,
Házak fölött átúsztam,
Város szélén elfáradtam,
szépen hazaszállottam.
( ezzel az énekkel szállt be a mese a térbe )
 
 
 
 
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
 
 
 
SZANTICSKAI – BÁTOR MESE
Dombok ölében van egy kis falu, mint egy fészek, úgy képzeljétek el. A kis házak ott lent kucorognak békés csendben. A madarak tágas köröket rajzolnak felettük, és megtérnek ide lepihenni. Nyári éjen tőlük hallottam ezt a mesét:
 
 
 
Békességben éltek itt az emberek, egymást segítették. Mikor felkelt a nap, kimentek az állataikhoz, és gondoskodtak róluk. Átnéztek a szomszéd udvarába, s találkozáskor köszöntötték egymást:
-Adjon Isten szomszéd, tojtak a tyúkok? Volna néhány patkószege, megpatkolnám a csikómat… Vásárkor meghozom.
                    - Adok szívesen, várjon csak, hozom már!
Az asszonyok sütöttek, főztek, egymásnak is vittek: - Kóstolja meg szomszédasszony, most sült meg a pitém!
                   - Köszönöm! Vegyen csak a pogácsámból, jó tepertős.
E mellett a békesség mellett még volt valami más is. Ennek a kis falunak volt egy TITKA. Közösen őrizték az emberek, egymás között is csak suttogva beszéltek róla.
                  - Ó az Aranymadár, a mi Aranymadarunk! Csak költene már! Még soha nem láttuk a tojásait!
Egy nap különös dolog történt. Az állatok elhallgattak. A csacsi nem IÁ-zott, a bárány nem bégetett, a kutya sem ugatott, még a kápolna egere sem cincogott. A tehenek nem akartak legelni, a tyúkok egy tojást sem tojtak. Mi történhetett?
                   - Valamit éreznek ezek az állatok! – Mondta az egyik gazda.
És ebben a pillanatban megrendült a föld. Egy sárkány dübörögtette, súlyos léptei rengették a házak falait. Egy vénséges vénasszony igyekezett mögötte.
-          Ez a föld mától az enyém! És az én ivadékaimé! Hozza csak anyám az én gyönyörűséges tojásaimat! De el ne ejtse, mert akkor végünk van!
-           Viszem fiam, viszem már! – károgta az anyja.
Ettől a naptól kezdve nem mertek kimenni a házaikból az emberek. Az állatokat is bezárták az istállókba, ólakba. Egymáshoz sem jártak át, szólni is alig mertek, annyira féltek.
A sárkány jól érezte magát, beköltözött a faluszéli kiserdőbe az elhagyott faházikóba.
A házakban nőttek a sóhajok. Egyre csak ezt mondogatták az emberek:- Arany madár! Hol a mi Arany madarunk, ki segít most rajtunk?
Három nap, három éjjel ment ez így. S a következő hajnalon megszólalt egy kakas. Alig kukorékolta el magát, máris válaszolt neki a csacsi, de a kutya, a bárány, a tehenek is, és még a kiscsikó is nyerített egyet. A kápolna egere pedig cincogott egy alig hallhatót.
Az ablakok kinyíltak, az emberek kinéztek:
- Valamit éreznek ezek az állatok!   Hallgassunk csak! A távolból ének hallatszik!
 És füleltek,… és valóban lehetett hallani…..egyre közeledett,…. egyre hangosodott:
-„ Hétmérföldes csizma hozott el ide ma,
Álmomban Aranymadár szólított, hogy idevár,
Így hát jöttem segíteni, a kis falut megmenteni
Hétmérföldes csizma hozott el ide ma. „    -  Itt is volnék! De csendes ez a kis falu! Hogy bezárkózott itt mindenki!
A legbátrabb Gazda kinyitotta az ajtaját, és kilépett, illendően kalapot emelt:
- Adjon Isten Vándorlegény! Mi járatban vagy erre, ahol már csak a sárkány jár?
A vándor kebelére vette kalapját, és így válaszolt :
- Álmomban egy Aranymadár hívott ide, mert azt mondta, nagy szükség van rám.
A Gazda egyenesen a szemébe nézett:
- Erős a hited? Bátor a szived?
- Örülök ha segíthetek! – válaszolta a legény. – Hol találom az erdei ösvényt?
- Arra, egyenest! – kapta meg az útbaigazítást.
Ennyi elég is volt neki, fejére tette kalapját, megigazította tarisznyáját. Jól megfogta vándorbotját, és dalolva indult is : „ Hétmérföldes csizma hozott el ide ma…………..
Mikor az erdőhöz ért,  hát bele szólott az erdőbe:
- Kedves erdő, bemehetek?
A válasz szárnysuhogás, aranytollhullás, és csengőhang volt, ami azt mondta:
- Gyere bátran kedves vándor, gyere, gyere!
S ahogy ment az aranytollak nyomában, egy földmélyedésben, egy mohával bélelt üregben megcsillant valami.
- Uramfia! Költött az aranymadár! Aranytojások! – örvendezett a legény. S ekkor hangot hallott:
- Vidd őket, és keresd meg a sárkány bűzős ,rücskös fekete tojásait. Cseréld ki az aranytojásokra őket, de nagyon vigyázz, fel ne ébreszd se a sárkányt, se az anyját, mert akkor vége az életednek, de vége annak a kis falucskának is! Aztán pedig fogd a sárkány tojásokat, és dugd el egy korhadt fa odvába!    Vegyél magadhoz egy aranytollat, s ha bajba kerülsz, használd a varázserejét! Szerencse kísérjen utadon!
Ment a Legény, kapaszkodott felfelé, a kis faházhoz, ahonnan már lehetett is hallani a sárkány irtózatos horkolását. Lent a kis falucskában minden ember, minden állat erősen fohászkodott:
-Jajj te Legény, helyén legyen az eszed, ne veszitsed el a fejed, bátor legyen a te szived! Odaért a vándor a házikóhoz, hát ott ült a tornácon a vénséges öregasszony, és őrizte a házat. Reszelős hangján hívni kezdte a legényt : - Gyere csak közelebb, na gyere ha mersz!
- Szives - örömest öreganyám – válaszolt a fiú, de már vette is elő az aranytollat, és kezdte a varázst:
- Este van már este, leszállt a nap messze, csukd be mind a két szemed, jóéjt, álmodj szépeket!
Kétszer sem kellett elmondania, már aludt is a vénasszony, együtt horkolt a fiával. Ekkor nagyon gyorsan, de óvatosan kicserélte a bűzős tojásokat az aranyakra, betakarta őket szalmával, hogy észre ne vegyék a cserét. A sárkánytojásokat tarisznyájába tette, és már ment is fel a dombtetőre az öreg, százéves korhadt fához. Bedobta az odvába azokat , el is nyelte a fa valamennyit. Épp jókor, mert felébredt a sárkány
-Brrrrr !!! !Na anyám, vigyázott a tojásaimra?
- Le sem vettem a szemem róluk! – mondta kicsit szédelegve az öreganyja, mert el volt még kábulva a varázslattól.
-Akkor most kiköltöm őket! – határozta el magát a sárkány, és elkezdte morogni a keltegető varázslását:
- Sötét erő, bűvös erő, kissárkányok, bújjatok elő!! – Hetvenhétszer kellett elmondania, de bizony nem történt semmi. Bele akart hetvennyolcadszorra is fogni, mikor egy távoli énekhang csiklandozta meg a fülét:
-„ Így hát jöttem segíteni, a kis falut megmenteni, hétmérföldes csizma, hozott el ide ma „
Ekkor mocorgás támadt a fészekben, pattanások hallatszódtak, és hirtelen vakító fény sugározta be a kis rozoga házikót. Ez a fény elviselhetetlen volt a sárkánynak is, meg az anyjának is. Fejükhöz kapva kiáltozták:
-Jaj! Végünk, végünk, most elvesztünk! A fény győzött, végünk, végünk!
Tántorogva kiszédelegtek a házból és belezuhantak egy mély gödörbe. A föld hamarosan be is lepte őket. Örökre elnyelte testüket.
.Az aranymadár fiókái nyílegyenesen felszöktek az égbe, a kicsi falu felé szálltak, üdvözlő köröket rajzoltak felette. Az emberek kijöttek házaikból. Kiengedték állataikat, és visszatértek régi életükhöz, boldogan nézték a fényes eget, és suttogták:
-Aranymadár, a mi aranymadarunk. „ Süss fel nap, fényes nap, Aranymadár fiókái ragyognak! „- énekelték.
De hallgassunk csak még egy picit! Egy ismerős dal! Egy ismerős hang valahol a távolban! A Vándorlegény dala! …vajon merre jár, hol segít?
-„ Hétmérföldes csizma hozott el ide ma,
Álmomban Aranymadár szólított, hogy idevár,
Így hát jöttem segíteni, a kis falut megmenteni
Hétmérföldes csizma hozott el ide ma. „  
És ha néha hallanak egy kis morajt, mert valami mozgatja a talajt, mindenki tudja, a sárkány  meg az anyja morog, de félelmetes erejük már csak hamu és göröngy lett ott.