Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Döbröntei Zoltán- A festészeti nevelés lényegéről

 

Döbröntei Zoltán

A festészeti nevelés lényegéről

Amennyiben nem az öncélúan felkeltett kreatív erők játékára törekszünk, s amennyiben nem a szűk szakmaiság fogásait, technikáit akarjuk átplántálni, úgy tisztán áll előttünk a kérdés: Mi az a kiindulópont, ahonnan meg lehet adni a festészeti nevelés alapelveit?

Ezt a kiindulópontot a látás szellemi szemléletében találjuk meg. Tisztáznunk kell az ember, a látás és a világ összefüggéseit a maguk valóságában.

Nézzük, mit is mutat meg szemünk! A látással feltárul a teremtett világ külső képe. A színekbe, formákba öltözött világ. Ehhez kapcsolódik a tértávlat és az időbeliség. Azonban az időbeliséget egyáltalán nem látjuk, s ha jól megfigyeljük, a térre is csak következtetünk. Még a formák érzékelését is el kell vitatnunk a szemtől, mert szemünk csupán a színekre és megvilágításokra érzékeny.

Összeszűkülni látszik tehát az a terület, amit valóban látunk. Ez viszont szemléletessé teszi számunkra, hogy mennyire belenőttünk a látásba, mennyi mindent hozzáfűztünk már a puszta észlelethez.

dobrontei-zoltan-festmenye-17.jpg 

Ez a világ egyik fele. A másik, ahol látásunkat használjuk, befelé irányul. Halványabb, gyöngébb, de éppen olyan jelentős. Bensőnkben emlékképek hullámzanak, és fantáziánkkal újabb képeket alkotunk. Emlékeink képét ugyanúgy bármikor előhívhatjuk, bármikor rátekinthetünk, mint a nappali világ dolgaira. Emlékeink a múlt erőiből származnak, fantáziaképeink a jövő erőiből szövődnek. Álmainkban pedig, amelyek szintén képekben futnak le, a múlt összesimul a jövővel.

Az ember tehát lát kifelé, a Nappal megvilágított térbe, és lát befelé valamely belső fény segítségével. Nevezhetjük belső Napnak is.

Tudnunk kell azonban, hogy sem emlékeinkben, sem fantáziánkban, sem pedig álmainkban nem léphetünk közösségre embertársainkkal. Fantáziánkban, álmainkban és emlékeinkben magányosak vagyunk! (Az itt jelentkező ellentmondások csak látszólagosak!)

Egyedül az érzékszervek által felmerülő világ szolgáltat számunkra közös teret. Jelen esetben a látóérzék. Bárkinek rámutathatunk a kék égre, de ugyanilyen közvetlenséggel nem tehetem ezt emlékeim, fantáziám és álmaim világára vonatkozóan.

Ma, aki egészséges szemmel bír, látja ezt az érzékileg megjelenő, közös világot. S úgy szemléljük helyesen, ha erők, teremtő lények akaratát látjuk benne. Nemcsak egyszerűen kék az ég, és zöld a fű, hanem az ég kékjében, a fű zöldjében valami kifejeződik, valamilyen hatás, erő, akarat nyilvánul meg. Ezt a „háttérerőt“ közvetlenül, színről színre nem látjuk, de tudhatjuk, ha kitépem a fűcsomót, elszáll belőle az élet, és a színe sem maradhat tovább zöld.

 

dobrontei-zoltan-festmenye-07.jpg

 

Itt, a látható-láthatatlan határán találunk rá arra a területre, ahol a látás tovább fejleszthető.

A teremtő világ kialakítja bennünk a szemeket, mondhatni ajándékként, a mi közreműködésünk nélkül, de a látás továbbfejlesztése már emberi feladat. Helyes nevelés és oktatás nélkül nem fog fejlődni.

Megkérdezhetjük: Mi az, ami érlelően hat a látásra?

 

Minden, ami a teret az idővel reális viszonyba hozza. Minden, ami az érzéki látás holt pillanatképét megmozdítja. Minden, ami a létesülés és elmúlás erőire mutat rá az éppen jelen levőben. Minden, ami a térben elszakítottat össze tudja állítani. Végül is minden, ami az elsötétült, anyaggal kitöltött testet átlátszóvá teszi.

Az ember fizikai szeme nagyon hamar felnyílik. Fizikailag alkalmassá válik az éleslátásra, de csak későn érik meg rá lelkileg is. A fizikai látás élességét a lelkivel összhangba hozni pedagógiai feladat. (Jól látható egy negyedikes gyerek rajzán, hogy még csak úton van ahhoz, hogy látásával megragadja a világ dolgait, hogy tárgyszerűen lásson, pedig fizikai szeme már rég kiválóan alkalmas erre.)

 

A festészeti nevelésnek rá kell találnia a látás fejlődési áramlatára, és tovább kell vinnie. A lélek látóereje a szellemi világból fokozatosan belehúzódik a fizikai szemekbe, kialakul a fizikai látás, a világ egyre inkább csak külső érzéki képét mutatja, s ezzel a lelki-szellemi világ háttérbe szorul. A lélek viszont, miközben már használja fizikai éleslátását, csak lassan érkezik meg erre az érzéki-fizikai szintre. Ezt az alászálló utat nagy figyelemmel kell vezetni, hogy a lélek ne dermedjen bele az érzékiségbe. Viszont a látást mindenképpen le kell hozni addig a pontig, ahol megérinti az érzéki-fizikait, de úgy, hogy legyen ereje áthatolni rajta és továbbemelkedni.

A festészeti nevelésnek át kell vezetnie a látást ezen az alászálló és felemelkedő úton. Ekkor az embert neveljük, s nem szakmai képzést adunk. A látás nevelésének a legközvetlenebbül kell vonatkoznia a világra és az emberre.

A 12 osztályos nevelési idő feléig, kb. a 6. osztályig erőteljesen a külső világra kell irányulnia a festészetnek. A második felében pedig egyre határozottabban jelenjen meg az ember. Az első hat év inkább a teremtett világ megismeréséről szól, a második hat év inkább a teremtő-alkotó emberről.

A gyerekek a 6. osztályban jutnak el (még ma is!) a lelki éleslátáshoz. Eddig kell kísérnünk, segítenünk a látás földre érkezését. A tanító belátására bízhatjuk, hogy ezt hogyan és milyen ritmusban teszi, ha kellő módon átlátja a helyzetet.

A látás nevelésének talán legfontosabb időszaka ez a 6–7. osztályos életkor. A látás igazi mélypontja. Itt szinte megérinti a dolgokat. Tapintóvá válik. A fizikai legyűrni látszik az élőt. Nagyon ki kell művelnünk tehát, művészi módon alakítanunk azt az utat, ahogy ehhez a drámai mélyponthoz közelítünk. Mert mindenképpen bekövetkezik – mint a halál –, de nem mindegy, hogyan.

Elébe kell menni ennek az éleslátásba belehalt lelki látásnak. Nem szabad bekövetkeznie, hogy olyan váratlanul érjen bennünket, mint egy természeti esemény. Nem szabad, hogy a lélek szótlan, a szellem tétlen maradjon.

A 6. osztályig az egész teremtett világot a látás elé kell tárnunk. Az isteni teremtőerőket a színeken és formákon át kell megmutatnunk. Meg kell nyilvánulniuk.

Az első három év csupán felkészülés erre. Ekkor a színekben, formákban elevenen megnyilvánuló lelki-szellemi maga a téma. Nem kell erőltetni, hogy a teremtett világ képét öltse magára, de irtani sem kell tűzzel-vassal. Egyszerűen csak nem ezen van a hangsúly.

Jó alapokat rakhatunk le itt a továbbiakhoz. Tisztázhatjuk például a szín és forma viszonyát. Azt, ahogyan az egyes színek bizonyos formálóerővel bírnak és formákat teremtenek. (A kész forma már csak kiszínezhető!)

 

dobrontei-zoltan-festmenye-01.jpg

 

Tisztázni lehet továbbá a színek érzés- és jellemkarakterét. A legkülönfélébb helyzeteket és viszonyokat állíthatjuk így a gyerekek elé.

Fontos, hogy ne absztrakt, nonfiguratív művészetre törekedjen a tanító, másrészről pedig ne mondjon hamis mesét a színekről. Meg kell figyelni a színek életét, és érzéssel követni. A tanító természetesen és művészi módon illessze bele a szín-forma megfigyeléseket a napi gyakorlatba. S legyen ez a legnagyobb öröm! Goethe színtana alapvető segítséget ad ehhez.

A 3. osztályban aztán megüti a látást a teremtés szava: LEGYEN VILÁGOSSÁG!

Ettől kezdve a teremtőerőknek be kell öltözniük a világ dolgaiba. Egyre mélyebbre kell ereszkednünk, és egyre részletesebben kell bemutatnunk a láthatóságba burkolózó világot.

Az, ami addig erőként, általánosságban jelent meg, most konkréttá válik. A teremtett világ dolgai a színekből megismert tulajdonságokba öltöznek. Ezzel a világ megismerhetőségét állítjuk a gyerekek elé, mert ezen a módon mintegy átlátszóvá válik a világ. Igazi goetheanizmus.

 

dobrontei-zoltan-festmenye-13.jpg

 

A 4. osztályos állattanhoz, az 5. osztályos növénytanhoz és a 6. osztályos ásványtanhoz bőséges alapot nyújt Rudolf Steiner színtana.

A 6. osztályban a fizikai testeket állítjuk a látás fókuszába. Ekkor járunk a legközelebb a naturalizmushoz, de a puszta érzéki-fizikait a megvilágítás és az árnyékvetés geometriai rendjében szemléljük. Ez a legfontosabb védőháló, hogy ne süllyedjünk le az érzék alatti káoszába.

A 7. osztályban túllépünk a fizikai testeken, s a tértávlatokba tekintünk. A látást bevezetjük a fénnyel és sötéttel átjárt földi világba, s felemeljük a csillagok fényvilágáig, a kozmosz sötétjéig.

A 8. osztályban a földi térben álló, a megtestesült ember a témánk. Úgy tekintünk rá, mint amiben összegződik a teremtés.

Ebben a munkában olyan pontosnak kell lennünk, mint egy tudósnak, semmi önmagáért való művészi gesztus nem férkőzhet a közelébe. Nem irányíthat a szenvedély. Minden szín- és formaváltozás magát a teremtettet módosítja. Az érzéseknek csak kísérniük szabad a teremtést, magában a teremtő folyamatban nem szabad részt vennie.

Mindazonáltal egyre erősebben fog fellépni két kísértő erő, hogy ezt a művészi objektivitást elferdítse, s a látás fényerejét magához vonzza. A látás nevelése nem is jelent mást, mint a fényt szeretettel vezetni. Ezen az úton hároméves ritmusban a megkeményítő erők lüktetnek, négyéves ritmusban pedig a feloldóerők. A látás megkeményedésével az érzéki bizonyos túlsúlyra jut a lelki-szellemivel szemben, és önmagába fordul. (Rajzos festmények) A feloldódó látás pedig nem hajlandó az érzékit tudomásul venni. (Úsztatott fantáziaképek.)

 

dobrontei-zoltan-festmenye-03.jpg

 

Ennek következtében a 3., 6. és 9. osztályban bizonyos elsötétülés lép fel. Fokozatosan egyre több árnyékot vetve a látás fényébe. Viszont négyévenként, a 4., 8. osztályban a fény feloldóereje növekszik, hogy eltöltse a látást. A 12. osztályban aztán együtt jelennek meg, s ezzel különleges egyensúly teremtésére nyílik mód.

A tanítónak úgy kell ismernie ezeket az erőket, mint a festőnek a festékeit.

A 8. osztály után érezhetően nő az az igény, hogy már ne csak "ábrázoljanak", ne csak a külső világ képét alkossák meg, hanem egyúttal maguk is benne legyenek. A teremtés spirálja a 9. osztályban fordul át az emberi lélekbe. A látást vezető fény a külső térből átlép a belsőbe. Ennek következtében szinte teljes sötétség áll be. Az addig szépen festő fiúk és lányok színei sok esetben úgy eltűnnek, mint a káprázat. Marad egy külső, hideg fény (ami csak információ) és egy átforrósodott belső sötétség (amibe fájdalmas beletekinteni). Különös lehetőség nyílik meg itt arra, hogy a lelki-szellemi elszakadjon az érzéki-fizikaitól.

A látást ekkor újabb megrendülés éri, a lélek mélyéből felhangzik az Evangélium szava: AZ IGAZI VILÁGOSSÁG ELJÖTT VOLT MÁR A VILÁGBA, AMELY MEGVILÁGOSÍT MINDEN EMBERT. A VILÁGBAN VOLT, ÉS A VILÁG ÁLTALA LETT, DE A VILÁG NEM ISMERTE MEG őT.

Új teremtés kezdődik, új szövetség köttetik. Az embernek meg kell találnia én-magát a legszélsőségesebb erők közepette is. Meg kell találnia a közepet. Erről az egyensúlyteremtésről, erről az okkult közép megalapozásáról szól a felső tagozat, a 9–12. osztályig.

Arra nyílik lehetőség, hogy a feloldó- és megsűrítő erőket bevonjuk a képalkotásba. Az ember látóereje kezdi megvilágítani azokat az erőket, lényeket, amelyek mindig is hatottak rá.

A 9. osztályban az egyensúlyérzékre építünk. A teremtő, de éles fény és a kaotikus, de termékeny sötétség egyensúlyára. S ezzel az egészség, a gyógyulásra való képességet is megújítjuk.

 

dobrontei-zoltan-festmenye-11.jpg

 

A 10. osztályban inkább a fénybe tekintünk. A fényben feloldódó, a fizikait felemelő fény világába. Lucifer múlt világa ez. Segítségül kell hívnunk, hogy a földről újra felemelkedhessünk. Fényével a kozmoszba tekintünk, s ezáltal impresszív festészetet művelünk.

A 11. osztályban inkább a sötétség felé fordulunk. Abba a termékeny sötétségbe, amit magunkban hordunk, de ezt még emberivé, szeretetteljessé kell tennünk. Ebből hívjuk elő a színeket, s ezzel egyfajta expresszív festészetet művelünk.

 

dobrontei-16.jpg

 

A 12. osztályban végezetül egy konstruktív szintézist valósíthatunk meg, ahol a hangsúly a kompozíción és a téma tudatos vezetésén van. Az ember az erők kereszteződésében.

S ha mindezek után úgy tűnne, hogy ez nem egy alternatív pedagógia művészeti tanterve, hanem egy misztériumiskola célja, akkor helyesen gondolkodunk a Waldorf-nevelésről.

 

*Döbröntei Zoltán (1959–) tanított a Solymári Waldorf Tanárképzésen, több Waldorf-iskolában és a Szabad Főiskolán. A Napút Szabad Művészeti Iskola alapítója és vezető tanára


 

 

 

_______