Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Inkarnáció a mozgásfejlődésben (Joan Salter: The Incarnating Child- Hawthorn Press 1987 alapján fordította: Ujlaky Éva)

 

Megjelent az ÁRNIKA HÍRLEVÉL 1. számában( 2009 Adventjében )

 Inkarnáció a mozgásfejlődésben 
 
Az újszülött és csecsemő testi gesztusainak imaginatív megfigyelése alapján felismerhető hogy a gyermek mozgásfejlődése megismétli az evolúció folyamatának egyes szakaszait. Mikrokozmosz a makrokozmoszban. Ezt  a folyamatot hosszú geológiai időszakokon át nyomon lehet követni, kezdve a növények földtörténeti Ókorában (Paleozoikum), tovább a Középkoron (Mezozoikum) egészen a Harmadidőszakig (Tercierikum). 
A baba egész első életévén keresztül küzd a függőleges, felegyenesedett emberi tartás
megszerzéséért. A kiscica, vagy a kiscsikó teljesen elégedettek a horizontális testhelyzettel és a felegyenesedésért folytatott küzdelemnek nyoma sincs náluk. Az ember bár kapcsolódik az állatvilághoz, de a mozgásfejlődésében valami más is megfigyelhető.

Hermann Poppelbaum Ember és állat című könyvében ezt a témát meggyőző tisztasággal dolgozza ki. Leírja az emberi formát és alakot (kéz, agy, lábak, stb) és ezeket összehasonlítja az állatokéval. Eljut addig a megállapításig, hogy „Az ember szabaddá tette felső testét a gravitáció erejétől”. Ez egy döbbenetes gesztus, nem csoda tehát, hogy minden szülő milyen elragadott állapotba kerül, mikor gyermekük megteszi első lépéseit. 
Az Én a fogantatás utáni 17. napon inkarnálódik, majd az első életév során birtokba veszi a testet, folyamatosan előkészítve majdani lakóhelyét. Ezt a fokozatos folyamatot egy mélyre ható megfigyelő jól láthatja. Ahogyan az én  behatol  a testbe, a tudat fokozatos ébredése figyelhető meg. 
 
A növényi mozdulat:

Életének első 6 hetében az újszülött csak igen homályosan vesz tudomást evilági
környezetéről és bizonyosan nincsen tudatában  önmagának, mint individuumnak. Ez a
pillanat még további három évet vesz igénybe. Ezen a szinten öntudata teljesen alszik,
növényszerű tudattal rendelkezik. Ha egy alvó újszülöttet imaginatív módon figyelünk meg, a feltartott karokban láthatjuk ezt a növényszerű mozdulatot. Itt egy korai földtörténeti ókorban vagyunk. Ahogyan a zsenge növény kihajt a magból, és két sziklevelét kibontja, ugyanúgy teszi a kisbaba karjait felemelve. Ez a mozdulat minden egészséges gyermekre jellemző, s mint egy hervadó virág leveleihez hasonlóvá válnak karjai, ahogyan betegen leengedi őket. Az újszülötteknek ebben az alvó tudatállapotban kell lennie, mégis sok gyermekorvos és védőnő ma az újszülöttek első hetektől kezdődő ingerlését, stimulálását látja jónak. Jogosan kérdezhetjük: milyen hosszú távú hatása lehet ennek? Jól tudott,  hogy azok a gyermekek, akiknél a mászás szakasza kimaradt, az iskolában tanulási nehézségekkel küzdenek. A gyermek életének első heteiben egész életét tekintve  a legsérülékenyebb  szakaszában van, vagyis a növényszerű tapasztalatok fontosságának tagadása sérülést okoz. Ez a gesztusvédelmet kér, ahogyan a frissen kikelt zsenge növénykezdemény is különös védelmet és gondozást kér. Így van ez az újszülöttel is. 
 
A hal mozdulat:

A késői földtörténeti korban, a Szilurban  jelennek meg a halak és kicsit később a kétéltűek. Egy három hónapos csecsemő még teljesen a horizontális síkban él. Megpróbálja fejét felemelni hason fekvésben, de még nem tudja megtartani, hamar visszaejti a horizontálisba. Lábait még nem nyújtja ki, behajlítva tartja a hal farkára emlékeztetvén. Kezei teste mellett olyanok, mint az uszonyok. Izeg-mozog, kígyószerűen csavarodik, lábával csapkod, karjaival úszómozdulatokat végez. Ezek a korai mozgásfejlődéssel foglalkozók számára jól ismertek.
Ez a gesztus 2-4 hónapig tarthat. Itt az előző szakaszhoz képest nagyobb tudatosság
tapasztalható és egy nyilvánvaló küzdelem folyik azért, hogy a fejét a vízszintes fölött tudja tartani. 3 hónapos kora körül a baba felfedezi kezeit és karjait és egy bizonyos céllal kezdi mozgatni. Az Én ekkor tanulja koordinálni, használni a karokat. A hal gesztus szakaszában a végtagok izegni-mozogni akarnak. Ekkor jött el annak az ideje, hogy a nap során rugdalózót adjunk a babákra, ezzel a legnagyobb szabadságot engedve nekik. Éjszakára azonban még mindig szorosan pólyázzuk, különösen télen. 3-4hónapos kora körül már örül a csörgőnek, és lenyűgözik a bölcsője felé akasztott mozgó, forgó tárgyak. Vannak olyan csecsemők, akik ez idő tájt békaszerű úszómozdulatokat
végeznek a kádban. Elérték a kétéltű szakaszt.  Három hónapos kor körül gyakran jelenik meg egy erős motiváció az egyenes tartás elérésére. Ettől az időtől kezdve az individuális különbségek erősödnek. Néhányan madár gesztussal, a repüléssel folytatják, majd ezután a mászás következik, amely nem más, mint az emlős gesztus, mások kihagyják a madár szakaszt, és a haltól a hüllők mozdulatán át jutnak el az emlősök gesztusáig. 
 
A madár mozdulat:

Négy hónapos kor körül kezdenek a csecsemők „repülni”. A földtörténeti Harmadidőszakban vagyunk. Látjuk, hogy a gyermek karjai szárnyakká válnak, a lábak is úgy mozdulnak a levegőben, mint a repülésnél. A gyermek látszólag alig kapcsolódik a földhöz. Ez az időszak tele van mozgékonysággal. Minden mozdulat  a szabad mozgás utáni vágyról tanúskodik.
Ekkor jött el annak az ideje, hogy a gyermeket letegyük a padlóra, hogy ott szabadon
rugdoshasson, „repülhessen”. Hamarosan át fog  fordulni, gurulni kezd, és ehhez térre van szüksége, ahol ezt gyakorolhatja. A legtöbb gyermek a hal időszakától a hüllők szakaszába lép. Amint ”szárazföldi” lénnyé válik. Megjelenik a gyík, vagy kígyó. 
 
A hüllő mozdulat:

A gyík a földön fekve a legapróbb hangra is érzékenyen reagál, elkezdi fejét körbe forgatni. Ez a fejforgatás még erősen kontrollált, a törzs és a fej a horizontális sík fölött helyezkedik el (a gyík és a kígyó is képes testének elülső részét megemelni). Az Én már eddig képes volt kontrollálni a fejet és a karokat, most pedig a testen kezd el dolgozni. Az inkarnációs mozdulat halad előre, illetve a testen lefele. A lábak a hal állapothoz képest teljesen nyújtottak, mely a gyík farkához hasonló. Az uszony a gyík mellső lábaivá változott. A gyermek hasán történő kígyószerű mozdulatai erősítik a hüllő mozdulat gondolatát. Ez a kúszás (és nem a mászás). Láthatjuk, hogy milyen nagy szükség van a térre és a szabadságra.
A gyermek élvezete ebben az újonnan megtalált mozgékonyságban megvilágítja annak
jelentőségét. Rettenetes beavatkozás a gyermek bimbózó függetlenségébe, akarati erőibe, ha ilyenkor bébi kompba teszik. Ennek hatása súlyos lehet mind testtartására, mind lelki fejlődésére nézve. Ha szülők tévedésből mégiscsak ilyen eszközöket használnak, később lehetőségük lehet ezek hatását enyhíteni, ha a szabad mozgás lehetőségét megteremtik számára. Bátorítani kell a gyerekeket a futásra, mászásra, ugrásra, aktív mozgásos játékokra, nagyobb gyerekeket az úszásra. A szabadság és a testi aktivitás  érzését kell újra felébresztenünk, megtapasztaltatnunk

 
A négylábú mozdulat:

Az alacsonyabb emlősökkel a Jura korba, a négylábúakkal pedig az azt követő Kréta korba érünk el. A mászás ehhez az utóbbihoz tartozik. Ez a gesztus is teret és szabadságot igényel.
Ekkor fejlődik a valódi testi szabadság érzése. Ez egy olyan fontos alapkő, amit később
lehetősége szerint átalakíthat belső, lelki szabadsággá. Ha csecsemőkorban
megtapasztalhattuk a testi szabadság érzését, ez alapot teremt ahhoz, hogy felnőtt korunkban képesek legyünk szabadon, gátlásoktól mentesen kiáradni az életbe, a világba korlátokat legyőzni.
„Ennek a mozgás -érzékelésnek hatalmas szerepe van az emberi lélek számára. Ezen keresztül kezdjük érezni szabad lény mivoltunkat..” (Dr Norbert Glas)
Ebben a korban talán még veszélyesebb lenne, ha babajáróba tesszük a gyermekeket., mint a korábbi hónapokban. A gyermeket megfosztjuk attól, hogy megalapozza jövőbeli szabadság érzését. Természetesen a járóka lehetővé teszi, hogy rövid időre, amíg a mama telefonál, lezuhanyozik, stb a baba biztonságban legyen. De rosszul használva erősen korlátozza a gyermek fejlődését. 
 
Az emberi mozdulat:

E hosszú drámában a Harmadkorban érünk el  az emberi gesztushoz. Láttuk, hogy a testmozdulataiban megismételte az előző korokat. Azt is megfigyelhettük, hogy az emberi szellem ebben végig aktívan jelen volt, tovább segítette a testet a következő szint felé, tudva azt, hogy az összegződést a függőleges, egyenes tartásban kell, hogy elérje. A test ekkor válik az ember lénye számára valódi lakóhelyül. Ez a periódus általában 9-15 hónapos korig tart. Ebben a tartásban lehet a világot igazán felfedezni, megismerni, megtanulni. A totyogó gyermek elsősorban kalandor, felfedező és folyton új tapasztalatok után kutat. Konyhaszekrények, virágcserepek, konnektorok,  vezetékek, lyukak, szerszámok – ezeket is mind fel kell fedezni, mely a szülők részéről türelmet és védelmet kíván. A háznak biztonságosnak, határokat adónak kell lennie, amely egy szent szerető szívét és Salamon bölcsességét követeli meg tőlünk. A totyogó kisbaba szerencséjére sok szülő rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal. Eljött az ideje a hosszú nyelű kocsik, szekerek tologatásának, labdák után való totyogásának, hogy minden után elinduljanak, ami mozog. Egy különböző kincseket, anyagokat rejtő kosár ebben az időszakban nagy érdeklődésre tarthat számot (makkok, sima kövek, kavicsok, gombolyagok, fadarabok, kis kockák, stb) Fontos, hogy ezek elég nagyok legyenek, hogy ne tudják lenyelni. Az egyik legfontosabb kitétel a biztonság, a biztonságos játékok. 
 
Mikrokozmosz-makrokozmosz

Az Én a megtermékenyülés utáni 17. napon inkarnálódott a testbe, vagyis a kezdetektől jelen volt. Ez a hatalmas jelentőségű tény teljesen új megvilágításba helyezi az ember állati eredetének teóriáját. Ez alátámasztja Rudolf Steiner szellemi kutatását, miszerint a kozmosz fejlődésében az emberi szellem a kezdetektől fogva jelen volt. Az ember volt az elsődleges (primér) teremtmény. Isten kebelében fejlődött, ahogyan az embrió fejlődik az anyaméhben, és megjelenése a Földön addig váratott magára, míg a szellemi lényének megfelelő forma meg nem teremtődött. Alázattal és csodálattal tölt el bennünket, ha megfigyeljük a gyermeket ebben a hatalmas evolúciós panorámában, ahogyan az Én kifejezi magát a test felegyenesedésében, legyőzve a gravitáció törvényét, és a vér felfelé kezd folyni a fej felé.  A teremtés napjai és a testi mozdulatok
A gondolatilag kalandvágyók számára a felvázolt testi gesztusokat összekapcsoljuk a Genezis 1. fejezetében képszerűen lefestett Teremtés napjaival.
 
„ Kezdetben teremté Isten az eget és a Földet. A Föld pedig kietlen és puszta vala és setétség vala a mélység színén….”
Lehet-e ez a fogantatás pillanata és az azt követő napoké? Minden bizonnyal itt még nem beszélhetünk formáról. Az anyaméh ekkor még üres, mert a megtermékenyülés a
petevezetékben történik meg.  
„ Isten lelke lebeg vala a vizek felett.”
Azok, akik ennek a folyamatnak jó ismerői, tudják, hogy a megtermékenyített petesejt, mint vizes hólyagocskákba beágyazott  kicsi „mag” éri el a méhet. Előre tör a méhbe vezető csatornában, a külső sejtek gyorsan szaporodnak és behatolnak a vérerekbe, ettől lehetővé válik a vér szabad áramlása, és beágyazódott magba, amely néhány hét múlva eléri az embrió állapotot. Itt a nagyon korai, vizes állapotról kapunk képet. 
 
 
Ezután elérkezik a 17.nap, amikor a szellem,  az Én behatol ebbe az anyagiságba. Ebben a pillanatban Isten azt mondja: „Legyen világosság és lőn világosság. Ez az ELSŐ nap.  
 „Legyen mennyezet a víz között, amely elválasztja a vizeket a vizektől.”
Aztán elválnak a vizek is. A forma nélküli embrióból magzat lesz, úszik a magzatvízben, és valósággá válik a mennyezet a víz között képe. Később, amikor a vajúdás megkezdődik a vizek megszakadnak. A magzatvíz elválik a magzattól és kifolyik a szülőcsatornán át. A baba megszületik, fizikailag elválik az anyától. Ez a MÁSODIK nap.
 
„Azután monda Isten: hajtson a föld gyenge  füvet, maghozó füvet,  gyümölcsfát, amely
gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint….” 
Láthatjuk az újszülött növényszerű gesztusát, amit korábban  a földtörténeti Ókorhoz
kapcsoltunk. A baba ekkor a Teremtés HARMADIK napjában él.
 
„És monda Isten: Legyenek világítótestek az ég mennyezetén, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától…..Teremté tehát Isten a két nagy világítótestet, a nagyobbik  világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világítótestet, hogy uralkodjék éjjel.”
A NEGYEDIK napot nehéz a fejlődő gyermekhez kapcsolni. Talán egy imaginációs ugrással hasonlíthatnánk az első hat hetet követő időszakhoz. Ez időt tájt a gyermekben tudatosulni kezd nappali környezete, és remélhetőleg elkezdi átaludni az éjszakát. A nappal és éjszaka elkülönülőse lassan valósággá válik.
 
„ És monda Isten: Pezsdüljenek a  vizek élő állatok nyüzsgésétől, és madarak repdessenek a föld felett az ég mennyezetének színén. És teremté Isten a nagy vízi állatokat és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, amelyek nyüzsögnek a vizekben az  ő nemük szerint, és mindenféle szárnyas repdesőket az ő nemük szerint.”
Ha e két gesztust imaginatív módon szemléljük, láthatjuk, hogy mit ábrázol a Genezis az
ÖTÖDIK napban.
 
„ Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat  nemük szerint, barmokat nemük szerint és a
földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemük szerint”
A  HATODIK nap első tette a hüllőket és emlősöket tárja elénk. Annak a fejlődésnek a
képszerű kifejeződését látjuk, mely a Karbon korban kezdődött és tovább folytatódott a Kréta korban. A baba ezt a hüllők és a négylábúak gesztusában fejezi ki. Ezután a HATODIK nap végső cselekedete következik, mely ennek az alkotó folyamatnak a végső felvonása, hiszen tudjuk, hogy Isten a HETEDIK napon megpihent. 
 
„És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, és uralkodjék a tenger halain és az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.”
„Teremté tehát Isten az embert az  ő képére, Isten képére teremté  őt, férfiúvá és asszonnyá teremté őket. És megáldá Isten őket….”
Nézzük meg figyelmesen ezt a hatalmas alkotó gesztust. A gyermek első lépése e végső alkotó tettet tükrözi. Mutatja a szellem  munkáját, amely uralkodni kezd azon, ami előtte történt. Az előző formát meghaladta és a felegyenesedett testtartással az Ember elkezd létezni. Most, csakis most válik lehetővé alkotó munka végzése a földön. Az ember valóban Isten képére teremtődött. Az ember az egyetlen teremtmény a földön, aki teremteni képes.
Akárhogyan nézzünk is a gyermekre, mindenképp kapcsolatba kerülünk az élet nagy
misztériumaival, melyeket a régi korok emberei képekben fejeztek  ki. Ezek a képek a
gyermek fejlődésének megfigyelésén keresztül valósággá válnak, értelmük láthatóvá válik. 
 
(Joan Salter: The Incarnating Child- Hawthorn Press 1987 alapján fordította: Ujlaky Éva)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.